Sándor Tamás Bárándon

Tobét új csapatában szombaton a
Kenderes elleni edzőmérkőzésen
láthatja a publikum.


Báránd (HBN – T. I.) – Igazi
szenzáció a hajdúsági
futballéletben
: Sándor
Tamás
és Madar
Csaba
a megyei első
osztályú Báránd
csapatában rúgja tovább a
bőrt! Arany László,
a bárándiak edzője a Naplónak
elmondta, Sándor
Tamással
régóta ismerik
egymást, így „vette a
bátorságot”, és
meginvitálta Tobét a
csapatához. A tréner elmondta,
Sándort Madarral együtt az
vezette Bárándra, hogy itt
barátok között még
élvezni tudják a futballt.
Ezzel a
lépéssel sok bárándi
játékos álma válik
valóra; hisz ki ne szeretne ilyen nevekkel egy
csapatban futballozni?


Sokakban felmerülhet a kérdés,
mekkora anyagi vonzata van annak, hogy két
klasszis, Sándor és
Madar Bárándra
szerződött? Arany
László
elmondása szerint
a sztárok érkezése nem jár
anyagi megterheléssel a csapat
számára. – Nem
pénzért játszanak a fiúk, a
régi időket szeretnénk
feleleveníteni. A játék
szeretete vezérli őket

fogalmazott a szakvezető. A két
érkező élvonalbeli focista mellett
még püspökladányi,
mikepércsi és szoboszlói
játékosok is érkeztek a
bárándiakhoz, így Arany
László
új
reményekkel vághat neki a tavaszi
fordulóknak. – Azt várom, hogy az
érkező játékosok a
nevükhöz méltóan fognak
játszani és jól tudunk szerepelni
– árulta el a tréner, majd
hozzátette hogy az
edzéslátogatottság száma
már megugrott
, hiszen jelenleg 20-21
fővel tud egyszerre tréningezni. Tavasszal
várhatóan a nézőszám
is megemelkedik, hiszen a két exlokistára
bizonyosan nagyon sokan kíváncsiak
lesznek. Báránd az első
edzőmeccsét szombaton 13 órakor a
debreceni Oláh Gábor utcai
műfüves pályáján
játssza a Kenderes ellen.