Mindkét mérkőzés Loki-győzelmet (3-1, illetve 3-0) és jó iramú játékot hozott, a román harmadosztályú gárda elleni találkozón biztatóan mozgott az őszt kölcsönben a Nyíregyháza színeiben töltő nigériai támadó, Eugéne Salami.
- Nagyon kellett igyekeznem, hiszen nekem a visszatérés után még inkább bizonyítanom kellett a klubnak és a drukkereknek. – Igyekeztem a szakvezetés utasításait maradéktalanul végrehajtani, remélem, nem okoztam csalódást senkinek – fogalmazott az idén a huszonkettedik születésnapját ünneplő csatár.
A játékos így vallott a nyíregyházi hónapokról: – Nem éreztem túl jól magam a Spartacusban, noha rúgtam néhány gólt az NB II-ben. Ennek ellenére nem volt jó érzés, hogy kölcsön adtak, mert én a Lokiban akarok gyökeret verni. Nem tudom még, mit hoz számomra a jövő, megpróbálok maradandót nyújtani Debrecenben, a szakvezetés majd eldönti, hozzá tudok-e annyit tenni a játékhoz, amennyi szükséges. HBN-TN