Sakkozó bántalmazása – Felmentették a rendőröket a bántalmazás vádja alól

Szeged – Felmentette a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és a súlyos testi sértés kísérletének vádja alól a Szegedi Törvényszék szerdán első fokon azt a két rendőrt, akit Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető 2012 júniusi bántalmazásával vádolt az ügyészség.

A bíróság az egyik – azóta leszerelt – rendőrt, valamint az arab férfi és társa elfogásában közreműködő taxist közúti veszélyeztetés bűntettében bűnösnek találta. A rendőrt a törvényszék 220 napi, összesen 264 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, a taxist pedig két évre próbára bocsátotta.

Az ítélet szerint járőrözésük során illegális migránsokat kereső rendőrök azt hitték a két arab férfiról, hogy határsértők. Az arab férfiak pedig úgy vélték, ki akarják rabolni őket, ezért futásnak eredtek.

A sértettet több száz méteres autós és gyalogos üldözés után érték utol, azt követően, hogy egy taxi elé vágott. A férfit elmondása szerint a földre rántották, majd testét és fejét ököllel ütni, és rugdosni kezdték.

Tóth Tibor bíró kifejtette, a vádtól eltérően nem lehet megállapítani, hogy bármilyen módon bántalmazták volna az arab férfit. A bordatörése és más sérülései nem következhettek be olyan bántalmazás során, amiről az arab férfi beszélt. A szakértői vélemény szerint csupán két apróbb felszínes sérülés volt az, amelyről esetleg elképzelhető, hogy bántalmazás során keletkezhetett.

A bíróság azonban megállapította, a jelzés nélküli szolgálati autót vezető rendőr a közúti közlekedésre vonatkozó szabályok szándékosan megszegte, ezzel veszélyhelyzetet idézett elő, amikor hirtelen, kis ívben a rohanó arab férfi elé kanyarodott, hogy így állítsa meg a sértettet.

Az eljárás során a taxis arra hivatkozott, a rendőröknek segített, állampolgári kötelezettségét teljesítette, amikor autójával a sértett elé vágott. A bíróság azonban megállapította, a taxis egyértelműen anélkül avatkozott be a rendőri intézkedésbe, hogy arra felkérték volna.

A több mint egyórás indoklás során a bíró hangsúlyozta, az eljárásban háromszor hallgatták meg a sértettet, aki mindhárom esetben egymással és az objektív bizonyítékokkal ellentétes vallomást tett. Tóth Tibor úgy fogalmazott, fennáll annak a lehetősége, hogy a sértett annak igazolásául tette ezeket a vallomásokat, mert felismerte, jogszerűtlenül kivonta magát a rendőri intézkedés alól.

Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős.

– MTI –








hirdetés