Olvasói levél: Félelem-nembefogadás-kerítésépítés-eladósodás

Berettyóújfalu - Mottó: „A dolgok fejben dőlnek el” (Orbán Viktor, Magyar Rádió, 2015.09.18., reggeli interjú)

Mi, magyarok, egygyökerű nemzet vagyunk, mégpedig félelemgyökerű. Legmélyebb jellemvonásunk (lelki alkatunk) Werbőczy (1514) óta a félelem. (Ezen megállapítás alátámasztása meghaladja ezen dolgozat kereteit. Úgy gondolom azonban, hogy a magyar jövő szempontjából nincs fontosabb kérdés (projekt), mint a magyar lelki alkat (nemzet karakterológia) definiálása, amely nélkül nincs haladás.)

1514 óta 500 év telt el. Ezen időtartam folyamán szinte minden magyar cselekedetét – legyen az vezető, vagy vezetett – a félelem motiválta, illetve motiválja. Ez a megközelítés álláspontom szerint igaz mind az országos jelentőségű döntésekre (cselekedetekre), mind pedig a személyes döntésekre. A belénk ivódott félelem – mivel nemzeti jegy – pártállástól független.

Orbán Viktor jó néhány évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy nem akarunk olyan országot – mint valamely dél-amerikai ország –, ahol a gazdagok magas kerítésekkel (falakkal) határolják el házaikat (birtokaikat) a szegények elől, azok támadásaitól tartva. (Megjegyzem, hogy a birtokvédelem joga egyaránt megilleti a gazdagot és a szegényt.)

Jelen esetben Magyarország kerítésépítéséről van szó a déli határok mentén az ország megvédése céljából a menekültáradat ellen. A döntést az országvezetők Magyarország érdekében hozták, de a magyar miniszterelnök kifejtette, hogy úgy jártak el, mintha saját házaik (birtokaik) védelméről lett volna szó.

Ez az írás nem tárgyalja azt, hogy a házam ajtaján bekopogtatónak ajtót nyitok-e és megkérdezem-e, hogy mit akar és a válasz függvényében döntök a vele való bánásmód felől, hanem megállapítja, hogy a magyar vezetők a bekopogtatókat (menekülteket) alapvetően ártó lényeknek ítélték meg, akiktől meg kell védeni az országot és a magyar életet. Ezért a kerítésépítés mellett döntöttek. A magyar élet jelenti az ország integritását, földjét, az emberek vagyonát, a munkalehetőségeket, az etnikai és a vallási összetétel stabilitását és más fontos tényezőket. Hazaszerető ember számára nem lehet kérdéses a magyar élet védelme. Ha az életem védelmében hozok döntéseket, akkor félek. Féltem az életem, az egzisztenciámat, a megszerzett vagyonomat, a családomat, és egyéb, számomra kedves dolgokat. A kerítésépítésről való döntés – a félelemösztön ellenére – nyilván komoly meggondolást és megfontolást igényelt. Mielőtt a félelem árára rátérnék, a döntéshez kapcsolódó sok tényező közül négyet emelek ki.

1. Orbán Viktornak igaz van abban, hogy az országoknak – így az arab és a muzulmán országoknak is – általában maguknak kell kiharcolniuk a számukra jobb társadalmi berendezkedést. A demokráciát exportálni – különösen fegyverrel – nem illő dolog.

2. Orbán Viktor munkájának tárgya (feladata) közgazdasági nyelven szólva Magyarország, annak élete és életének összefüggésrendszere. Önmaga számára, és nyilvánvalóan nagyon sok magyar ember számára ezt a feladatot jól oldotta meg. Az általa megkonstruált gondolatrendszerbe természetes, hogy nem fér bele egy olyan esemény vagy eseménysorozat, amely képes arra, hogy ezt a gondolati struktúrát tökéletesen összezavarja, különösen akkor, ha az küldetéstudattal átitatott.

3. Általában az a jelentős vezető, aki ismeri népe életét, igényeit, és leginkább lelki alkatát. A magyar miniszterelnök ilyen ember. Ha egy nép alapvető jellemzője a félelem, és állami védelemre vágyik, akkor számára az a jó vezető, aki ennek az igénynek eleget tesz.

4. Magyarország azzal, hogy megépítette és építi a határ menti kerítéseket, a szomszédos országok felé deklarálta, hogy a fennálló határokat tiszteletben tartja. Ezzel kifogta a szelet – akarva vagy akaratlanul – azok vitorlájából, akik Magyarországot esetlegesen irredenta célkitűzésekkel vádolták. (Kérdés lehet, hogy mi erről Raffay Ernő véleménye. )

Megítélésem szerint az emberi gondolkodás történetének egyik legnagyobb gondolati teljesítményét nyújtotta Ady, amikor azt írta, hogy „Az Élet él, és élni akar”. Ebben benne van minden, az élet szubjektivitása és objektivitása, de leginkább az élet szükségszerű objektivitása, amely azt követeli, hogy az életet még akkor is élni kell (mert az élet élni akar), ha az agy azt mondja, hogy az élet élése teljesen értelmetlen. Ennek az elementáris életösztönnek Magyarország miniszterelnöke tökéletesen megfelel, mint ahogy a magyar polgárok elsöprő többsége is. Ha az életem kerete az ország, akkor azt meg kell védenem.

A magyar vezetők úgy ítélték meg, hogy a menekült­áradat az ország csonkulását okozhatja, ezért a természetes emberi, és a beléjük ivódott történelmi magyar félelemérzettől vezérelve a kerítésépítés mellett döntöttek. Vagyis a döntés a magyar ösztönök által jelentősen determinált, objektív döntés volt. Ha az ország életének védelméről van szó – és a döntés találkozik a nép elvárásaival –, akkor nem számít az ár. A kommunikációk a döntés után – a magyar lélek logikáját követve – túlságosan nem boncolgatták, hogy a kerítésépítés horribilis költsége miként növeli az ország költségvetésének hiányát, annak GDP-hez viszonyított arányát olyan körülmények között, amikor a magyar kormány minden tizedszázaléknyi hiányváltozást patikamérlegre tesz.

A magyar társadalom életfélelemi és életvédelmi ösztöne tehát oda vezetett, hogy olyan megítélés született, mely szerint a magyar életet rendkívül súlyos veszély fenyegeti a menekültáradat részéről. Amiből következik, hogy a magyar életet meg kell védeni valamilyen módon (eszközzel). Ha a fenyegetés súlyos, akkor a védelmi módnak (eszköznek) is súlyosnak kell lennie. Így kerülhetett sor arra, hogy a kerítésépítés mellett döntöttek. Mivel itt a magyar élet védelméről van szó, azt kell mondani – a neoklasszikus közgazdaságtan nyelvén szólva – hogy a védelemnek nincs határköltsége, mert a magyar élet a legdrágább kincs. A döntés és költségeinek forrása valahol az Arab térségben és a Közel-Keleten keresendő. De az áradat, még ha megfogjuk is, áradatot szül. Jelen esetben –, mint ahogyan tapasztaljuk – mind a belpolitikában, mind pedig a külpolitikában, ezért kell a gondos mérlegelés.

- Dr. Szőke Kálmán, Berettyóújfalu -