Sajátos eszközzel az esztáriak egészségéért

A falu lakóinak egészsége mindennél többet ér – véli Szécsi Tamás
A falu lakóinak egészsége mindennél többet ér – véli Szécsi Tamás - © Fotó: Kovács Péter
Esztár – Több figyelmet szentelnek az egészség megőrzésére, a különböző szűrővizsgálatokra, állapotfelmérésekre.

Erről is határozott a bihari település képviselő-testülete. Az idén az esztendő első- és második félévében egy-egy alkalommal lesz egészségnap Esztárban. Az eseményen, illetve előzetesen a helyi lakosok figyelmét hívják fel a figyelmet a mérések, szűrések szükségességére, illetve ingyenesen el is végzik azokat. Mindezt az egészség megőrzése, valamint az időben felismert betegségek eredményes gyógyítása érdekében.

Adómentesség a szűrésért

Az önkormányzat azzal is szeretné motiválni a szűréseken, vizsgálatokon való részvételre az embereket, hogy az azokon résztvevőket mentesítik az egyébként kötelezően fizetendő ötezer forintos kommunális adó alól. Ennek feltétele, hogy a felsorolt vizsgálatok valamelyikére elmegy: tüdőszűrés, méhnyakszűrés, vastagbélszűrés, mammográfia, prosztataszűrés, anyajegyszűrés, szájrákszűrés.

Amennyiben az esztári lakos már befizette az adót, akkor a szűrővizsgálati igazolás bemutatása után visszakapja a pénzt. – Természetesen mentességet csak az kaphat, akinek nincs adó- és pótléktartozása. Abban reménykedünk, hogy így többen elmennek az egyébként saját egészségük érdekében is fontos ­szűrővizsgálatokra – adta hírül a polgármester, Szécsi Tamás.

A falu első emberének elmondása szerint az első szűrés várhatóan június elején lesz, mégpedig a helyi művelődési házban. Az első negyedévben eddig már több mint 60 fő vitte az önkormányzathoz az igazolást, melyet az adott szűrővizsgálatot végző állít ki, ez alapján adhatják be a kérelmet a helyiadó-mentességre. A községben ennek nagy visszhangja van, örülnek a kezdeményezésnek a helyi lakosok.

– Nagyné Kelemen Mónika –