Saját országos csúcsát döntötte meg Kazi

Kazi Tamás egyre jobb formába lendül
Kazi Tamás egyre jobb formába lendül - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A debreceni futó elmondta, fantasztikus érzés volt, mikor meglátta az időeredményét.

Soha ennyi nemzetközi és nemzeti versenyszámot nem rendeztek még a Gyulai István Memorial–Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelynek vasárnapi és hétfői napján mintegy 300 atléta mérte össze tudását.

A rangos székesfehérvári versenyen remekül teljesítettek a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola (DSC-SI) atlétái. Kazi Tamás a világ legjobb futói között állt rajthoz az 1000 méteres számban, melyen végül hetedikként ért célba, megjavítva az általa 2014-ben felállított országos csúcsot (2:17.19).

Volt ereje

A cívisvárosi középtávfutó a verseny után elmondta: „Sérülés, betegség miatt hosszú időszak kimaradt, ami a speciális edzésmunkát, a gyorsítást, a formába hozást illeti, ezért valamilyen szempontból fel kellett áldoznom az országos bajnokságot, mert ezt a munkát valamikor el kellett végeznem. Igaz, a fő számomat, az 1500 métert még megoldottam, bár fáradtan álltam rajhoz, a 800-at viszont edzésnek tekintettem. A Gyulai Memorialra megvolt a kellő motivációm, megfelelő erőállapotom, futás közben éreztem, jó lehet az időm. Fantasztikus érzés volt, mikor megláttam az időeredményemet, ami új országos csúcs. Annak is nagyon örülök, hogy meg volt az erőm a végén is és fel tudtam zárkózni a világ legjobb futóira. Már nagyon várom, hogy folytassam az edzéseket, gőzerővel készülök az Európa-bajnokságra, 2-3 hétig nem indulok versenyen, majd később egy 1500-at beiktatok”.

A 3000 méteres akadályfutásban idei legjobb teljesítményével, 10:02.32-es idővel a hetedik helyen végzett Kácser Zita, akárcsak 400 gáton a szintén idei csúcsot döntő Koroknai Tibor (50.17).

A nőknél a 100 gát A-futamában Kozák Luca (13.12) a hetedik, a B-futamban Kerekes Gréta (13.13) a negyedik helyen ért célba.

HBN