„Saját magamat írtam ki az életből”

Akt.:
Menyhárt Ernő (Menyus)
Menyhárt Ernő (Menyus) - © Fotó: Égerházi Péter
Debrecen – A Loki egykori rajongott futballistája, Menyus még mindig debreceninek érzi magát.

Világéletemben mindig veszítettem.” – szakadt ki a mondat egy olyan emberből, akit a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején sokan szinte istenként szerettek Debrecenben. Az akkori drukkerek még jól emlékeznek a rigmusokra, melyek róla szóltak: „A Menyus az Ernő, a gólözön ma eljő.” Vagy a másik, melyben a játékosok közül az éppen ügyeletes gólvágó lesz az ország gólkirálya, és Menyus lesz az év labdarúgója, miközben az NB I-ből kiesik az Újpesti Dózsa. Ez már sporttörténelem, a DVSC és a DMVSC dicsőséges korszakához, a debreceni labdarúgáshoz kitörölhetetlenül hozzátartozik.

Fény és árnyék

Normális esetben ez a kölcsönös rajongás (mert Menyhárt Ernő máig debreceninek tartja magát) nem korlátozódott volna mindössze szűk hét esztendőre, de neki a mesében egy ellentmondásos szerep jutott, ami egész életét meghatározta. Miközben adottságai, szorgalma, alázata olykor a mennyekbe röpítette a sportban, saját hibájából a poklot is megjárta többször, főleg a magánéletében. A két ünnep közötti látogatásakor szűkebb baráti körben, majd régi ismeretségünk révén lapunknak is erről beszélt. Kérdések nélkül is ömlött belőle a szó, így a most következők tekinthetők egy önvallomásnak.

Mostani, negyedik feleségem mindig rám szól, ha valakinek debreceniként mutatkozom be, ugyanis én máig nem tudtam elszakadni a várostól. A legszebb hét évemet töltöttem itt, és ma is Debrecenben élnék, ha 1983-ban másként alakultak volna a dolgok, de akkor egy már csak a nevéből élő, alkoholista edzőt választották helyettem a klubnál, s nekem, aki annyira szerettem itt lenni, mennem kellett. A következő év januárjától lettem a Diósgyőr játékosa, s amikor néhány hét múlva egy felkészülési meccsen újra a Nagyerdei Stadionban léptem pályára, folytak a könnyeim. Akkor már rég nem volt Debrecenben dr. Lakat Károly sem, aki miatt nekem mennem kellett. Máig nem értem, hogy támogathattak egy olyan embert velem szemben, akinek semmit nem jelentett a Loki.

Tisztelet elődöknek, utódoknak

Én büszke voltam és vagyok rá, hogy egy ilyen nagy múltú klubban focizhattam, s örökre bánom az elszalasztott lehetőségeket. Például, amikor a Bika teraszán mellettem ült a Bocskai FC válogatott játékosa, Palotás Pista bácsi, aki később a DVSC edzője is volt, és én a helyett, hogy őt kérdeztem volna a múltról, a többiekkel beszélgettem. Nagyon bánom azt is, hogy nem tudtam eljönni a klub 100 éves fennállására rendezett ünnepségre sem, mert nem volt rá pénzem. Olyan jó lett volna találkozni azokkal a játékosokkal, akikről a Loki szólt. Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy amikor Sándor Tamást megkérdezte a Nemzeti Sport újságírója, ki a kedvenc játékosa, az én nevemet mondta. Vele amúgy is szeretnék még találkozni, elmondani neki, mennyit jelentettek nekem Pető Zolival, Szatmári Csabival, Dombi Tibivel, Madar Csabival, mert debreceniként az ország meghatározó futballistái voltak. Ugyanígy nagy szeretettel gondolok Garamvölgyi Lajosra és Herczeg Bandira, vele találkoztam is, megmutatta a csodálatos pallagi akadémiát.

Nekem minden kedves, ami debreceni. Az Ausztráliában élő lányommal, Noémival jöttünk most, mert látni akarta a Grease-t a Főnixben, én pedig elmentem a Hajó utcára, ahol egykor laktam, megnéztem a névtáblán, most ki él ott. Tudom ez már beteges, nem szabadna ennyire érzékenynek lenni, ennyire kötődni mindenhez, amit a magaménak érzek, sajnos emiatt lettem megbélyegzett ember is. Pedig a pályán sem bántottam soha senkit, de egyszerűen nem tanultam meg az elengedést. Emiatt nem tudtam megemészteni, amikor a második feleségem elhagyott és a fiamat, Dávidot is vitte magával, és emiatt szúrtam meg a harmadik feleségemet, mert képtelen vagyok megválni azoktól, akiket szeretek. Ezzel a tulajdonságommal kiírtam magamat az életből, mert hiába végeztem el Debrecenben a tanítóképzőt ilyen múlttal már nem mehetek gyerekek közé, és nem lehetek utánpótlás edző sem, pedig mindkettőt nagyon szeretném. Ez egy tragédia, hiába érzem magam jó embernek és annak látnak sokan, mindig vesztesen kerülök ki a dolgokból. A nőkkel való kapcsolatom talán már ott félre siklott, hogy nem ismertem az édesanyámat, később a hőn szeretett Toldi-gimnáziumot azért kellett otthagynom, mert egy lányt pofonnal fenyegettem meg egy levélben, amikor szemétkedett velem. És jöttek a feleségek, én pedig nem tudtam mit kezdeni a féltékenységemmel.

Nüansznyi dolgokon múlik

Amikor ott álltam kezemben a késsel, sírva, remegve, és néztem a lerogyó feleségem gyönyörű kék szemeit, hirtelen ráeszméltem: pont azt akartam elpusztítani, akit annyira szeretek. Nem vagyok én gyilkos, ezért azt gondoltam, az a legjobb védekezés, ha mindent őszintén elmondok. Keserűen csalódnom kellett, mert ennek ellenére előre kitervelt emberölési kísérlet miatt ítéletek el. S, hogy milyen nüansznyi dolgokon múlik egy ilyen minősítés: amikor megtörtént a tragédia, eszembe jutott, telefonálni kellene a mentőknek, de annyira megriadtam, hogy e nélkül menekültem el a lakásból. Nagy ostobaság volt, ami miatt az ügyész életfogytiglan tartó börtönbüntetés kiszabását kérte, s ezt ott hallgatni, nem kívánom senkinek, hogy milyen érzés. A bíró azért érezhette, hogy nem vagyok én annyira rossz ember, mert végül 9 év fegyházat kaptam, amiből jó magaviseletem miatt 6 év kilenc hónapot kellett letöltenem.

Úgy elmondaná…

S, hogy tényleg nem vagyok egy elvetemült bűnöző, azt kifejezte a legendás Fradi játékos és edző, Varga Zoli; a volt szövetségi kapitány, Gellei Imre; a bírólegenda, Palotai Karcsi bácsi vagy a mai válogatottak közül, Juhász Roland, illetve az ismert újságíró, Hegyi Iván börtönlátogatása is. Szeretett klubomtól is kaptam biztatást, az első letartóztatásom után Szima Gábor jelezte, hogy idejöhetek a 14 éveseket edzeni, de aztán ezt a tervet valaki megfúrta, amit valahol meg is értek, mert a múltamat már nem törölhetem ki az életemből. Persze mostani látogatásomon is szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy most már nekem fontosabb Debrecen, mint a városnak, az itt élőknek – köztük a volt játékos társaimnak is – Menyhárt Ernő. Úgy szeretném, ha azok, akik még emlékeznek rám vagy csak kíváncsiak arra, ki is az a Menyus, egyszer összegyűlnének valahol, és én elmondhatnám nekik, hogy minden botlásom ellenére én megérdemlem a debreceniséget.

Szeretnék itt élni, még akkor is, ha már nincs Kinizsi Söröző, Vörös Csillag, megyei könyvtár és a Dózsa György utcán villamos jár, vagyis minden megváltozott, de 63 évesen ez már csak álom számomra, mert az embernek szüksége van az álmokra…

– Égerházi Péter –


Névjegy

  • Született: 1952. október 21-én, Budapesten.
  • Klubjai: 1974-75: Bp. Honvéd, 1976-77: Rába ETO, 1977-83: DVSC, DMVSC, 1983-85: DVTK, 1985-87: Rába ETO.
  • Tettei és az ítéletek: 1990-ben bántalmazta a második feleségét, ezért egy év négy hónapot kapott. 2005-ben hét késszúrással súlyosan megsebesítette harmadik feleségét, amiért 9 év fegyházat szabtak ki rá.
  • Jelenleg: Nyugdíjas, de 2013-ban még játszott Győr-Moson-Sopron megye harmadosztályú bajnokságában az Undi LE csapatában. Februárban csípőműtét vár rá. ​








hirdetés