Rövidülhet a várólista, mérföldkőnek számító műtéti eljárás debütált Debrecenben

Rövidülhet a várólista, mérföldkőnek számító műtéti eljárás debütált Debrecenben
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Elvégezték az első allogén, vagyis idegen donortól származó csontvelő-transzplantációt a Debreceni Egyetem Hematológiai Tanszékén.

A beavatkozást a világon már csaknem ötven éve végzik, Magyarországon azonban eddig csak egy fővárosi központban történt felnőtt betegeken idegen donoros őssejt-transzplantáció. A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában június 27-én hajtották végre az első ilyen beavatkozást.

– A fehérvérűség vagy súlyos csontvelő-elégtelenség egyes eseteiben az orvostudomány mai állása szerint csak a másik embertől kapott csontvelői sejtektől várhatunk gyógyulást. Az idegen donoros csontvelő-transzplantáció során vagy csontvelői őssejteket, vagy a perifériás vérben keringő őssejteket veszünk a donortól, amit a vérképzőszervi, csontvelői betegségben szenvedő betegnek adunk be – magyarázza Illés Árpád, a Hematológiai Tanszék vezetője az eljárás menetét.

A beavatkozás célja, hogy megfelelő előkezelés után a beteg csontvelősejteket elpusztítva az egészséges vérképző őssejtek beépüljenek a beteg sejtekbe meghozva ezzel a gyógyulást. A folyamat során fontos, hogy a beültetendő csontvelő megfelelő immunológiai egyezést mutasson a beteggel, mert csak ez esetben lehet a sikeres beültetést elvégezni.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

– Nagy előrelépés és mérföldkő az ország, a hematológiai betegek és az egyetem számára is, hogy a debreceni Hematológiai Tanszéken is elindulhat az idegen donoros őssejtátültetés az autológ (saját csontvelőből származó) őssejtátültetés mellett. Ez az eljárás a fejlődő technikának köszönhetően egyre több beteg számára teremti meg a gyógyulás esélyét. Azzal pedig, hogy hazánkban már két központban is végzik a transzplantációt, rövidül a várólista, és több páciens érheti el a bonyolult és költséges eljárást. Az intézmény évente 20 beavatkozásra kapott engedélyt az Országos Egészség Pénztártól a meglévő 60 autológ transzplantáció mellé – összegezte el a professzor.

Hozzátette: a beavatkozást többéves hematológiai előkészítő munka előzte meg, hiszen az eljárás számos társszakma és szakterület – klinikai orvostudomány, labordiagnosztika, transzfúziológia – megfelelő felkészültségét is igényli, ám emellett elengedhetetlen volt a Debreceni Egyetem és a Klinikai Központ szakmapolitikai és gazdasági támogatása.

– unideb.hu –








hirdetés