Rossz megoldásból rosszabb?

Pósán László
országgyűlési képviselő
és a Szilváni utcaiak nem értik,
miért zárta el őket a 48-as
főúttól. és teremtett ezzel
balesetveszélyt a Magyar Közút Kht.
decemberben.


– Egyik nap még kihajthattak az
évtizedek óta használt
útról, másnap viszont már
egy árokkal és mögötte
szalagkorláttal találkoztak a
város szélén élő
Szilváni utcaiak – mutatta keddi
tájékoztatója
tárgyát Pósán
László

országgyűlési képviselő
a helyszínen.


A honatya szerint érthetetlen a
Közútkezelő Kht.
intézkedése, amivel elzárta az
érintett lakókat a 48-as
főútra történő
rövidebb kihajtástól, illetve a
szemközti buszmegállótól,
amivel ráadásul – szerinte –
balesetveszélyt idézett elő.


Az útzár miatt ugyanis a közeli
átjárónál az úttest
másik oldalára átkelve
legalább 100 métert kell megtenniük
a gyalogosoknak kitéve a
járműforgalomnak, mert
útszéli padka nincs ezen a szakaszon.

Pósán
László
hozzátette, a
felelőtlenül kiásott árok
további veszélyt rejt magában,
mert félő, hogy a víz
alá mossa az utat, és beszakad.
Ezután feltette a kérdést: ugyan
mi indokolta a cég hirtelen
elhatározását decemberben?

Engedély nélkül


Válaszában Vámosi
Attila
a Magyar Közút Kht.
szóvivője részletesen megindokolta a
döntést.


Eszerint a 48-as főút ottani 3
kilométeres szakaszán az utóbbi 5
évben 30 személyi
sérüléses baleset
történt, részben az
elsőbbség meg nem adása miatt.


Ilyen veszélygócot jelentett az
engedély nélkül kialakított,
fasorral szegélyezett kihajtó is,
ezért a tavaly ősszel
balesetmegelőzési célból
végrehajtott forgalomtechnikai
beavatkozások között szerepelt a
szabálytalan útcsatlakozás
megszüntetése is.


Ezzel nem zárták el az
úttól a Szilváni
utcaiakat
, akik két másik
lehajtót, illetve a köztük
lévő szervízutat
használhatják.


A tervezési és közbeszerzési
eljárások elhúzódása
miatt a kivitelező cég csak
késő ősszel foghatott munkához,
amit az időjárás is
hátráltatott, ezért siettek a
végrehajtással.


É. P.