Romániai népszavazás: Kelemen Hunor szerint el kell menni szavazni

Arad – A szombaton és vasárnap zajló romániai népszavazáson való részvételre buzdított Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Aradon tartott szombat reggeli sajtótájékoztatóján.

Kelemen Hunor sajnálatosnak tartotta, hogy a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szervezett népszavazás kampányát az egymásnak feszülő felek manipulációja határozta meg, és nem sikerült racionálisan megvitatni a család és a házasság kérdését. Azt is bajnak tekintette, hogy a román alkotmány összekeveri a házasság és a család fogalmát, és ezt a mostani népszavazás sem rendezi. Ennek ellenére úgy vélte, hogy el kell menni szavazni, és ki-ki eldöntheti, hogy igennel vagy nemmel szavaz.

“Akik bojkottot hirdetnek, rosszat tesznek a demokráciának” – jelentette ki. Azt a látszatot keltik ugyanis hogy nem érdekli őket a téma. Hozzátette: nem lehet egyszer az urnáktól való távolmaradásra, máskor pedig részvételre biztatni az embereket. Újságírói kérdésre kijelentette, nem ért egyet Markó Bélával, az RMDSZ korábbi elnökével aki egy publicisztikában a távolmaradás mellett érvelt, de tiszteletben tartja a véleményét.

Kelemen Hunor azt is elmondta, hogy a népszavazás után azzal lehet levezetni a kampány során felgyűlt társadalmi feszültséget, hogy a román parlament törvényt alkot a bejegyzett élettársi viszonyról.

Egy másik kérdéssel, a román nyelv kisebbségi elemi iskolákban történő oktatásával kapcsolatban az RMDSZ elnöke kijelentette: meg kell változtatni azt a miniszteri rendeletet, amelynek értelmében nem lehet kifizetni a magyar tanítók által megtartott románórákat. Kijelentette: a szövetség álláspontja szerint minden túlórát ki kell fizetni.

Amikor egy újságíró a véleményét kérte azzal kapcsolatban, hogy a tisztségéből múlt héten lemondott Valentin Popa oktatási miniszternek nem sikerült románul szót váltania a csíkszentdomokosi általános iskola 6. osztályos magyar diákjaival, Kelemen Hunor kijelentette: “Valentin Popával elég nehéz is szót érteni, higgyék el nekem.” Azt is hozzátette, ha hatodik osztályos korában őt kérdezik románul a csíkkarcfalvi iskolában, akkor valószínű, hogy ő sem tudott volna válaszolni.

Az MTI kérdésére Kelemen Hunor kijelentette: nem kíván beleszólni az RMDSZ területi és helyi szervezeteinek ügyeibe, de maga is úgy látja, hogy Makkai Gergelynek, Marosvásárhely RMDSZ-es alpolgármesterének le kell mondania a tisztségéből, miután a megyei szervezet állandó tanácsa megvonta tőle a bizalmat.

A fekete-tengeri földgázkészletek kitermelését lehetővé tevő – a hét során koalíciós feszültségeket okozó – törvénytervezettel kapcsolatban elmondta: a Románia kontinentális talapzatáról kitermelhető földgáz Magyarország, Ausztria és egész Közép-Európa számára megszüntethetné az orosz gáztól való függőséget. Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ azt szorgalmazta, hogy a gázkitermelésből származó bevétel jelentős részét fordítsa az állam a gázhálózatok kiépítésére, hogy a lakosság nagyobb hányada tudja földgázzal melegíteni a lakását.

– MTI –