Román belpolitika – RMDSZ-állásfoglalás az államfő leváltásával kapcsolatos szavazásról

Bukarest, 2012. július 17., kedd (MTI) – A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt javasolja választóinak, hogy szavazzanak saját lelkiismeretük szerint a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazáson – olvasható a szövetség keddi közleményében.

Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott dokumentum emlékeztetett: az RMDSZ a korábbi szavazások során is hangsúlyozta, hogy fontos a részvétel. A szövetség – mint a közleményből kitűnt – az RMDSZ parlamenti képviselőinek és szenátorainak is azt javasolta, hogy szavazzanak saját lelkiismeretük szerint, és ugyanezt javasolja a romániai magyar választóknak is.

Az RMDSZ úgy véli, hogy egy jogállamban figyelembe kell venni az alkotmánybíróság döntését. A szövetség emlékeztetett, hogy a népszavazással kapcsolatosan a taláros testület kimondta: csak akkor tekinti érvényesnek a referendumot, ha azon a választók fele plusz egy szavazó részt vesz.

Az RMDSZ nem kötött egyezséget sem a kormányzó koalícióval, sem az államfőt támogató párttal. Így az év végi parlamenti választásokig továbbra is ellenzéki szervezetként képviseli az erdélyi magyarok érdekeit – állt a közleményben.

Az RMDSZ ugyanakkor alaptalannak nevezte azokat a vádakat, amelyek szerint biztosította volna a parlamenti többséget a parlament két házelnöke, illetve az ombudsman leváltásához. Ezeken a szavazásokon az RMDSZ tartózkodott, a döntéshozatalhoz szükséges létszám a szövetség képviselőinek jelenléte nélkül is biztosított volt. “Nem az RMDSZ feladata igazságot szolgáltatni a román pártok közötti politikai harcban, a szövetségnek akkor kell a mérleg nyelvének szerepét betöltenie, ha a magyar közösség érdekeiről kell többségi szavazást kiharcolni, vagy a kisebbségi jogok bővítése a tét” – olvasható a közleményben.

Az RMDSZ levélben tájékoztatta az Európai Néppárt vezetőségét a romániai belpolitikai történésekről, és jelezte, hogy a szövetség továbbra is az EPP által képviselt politikai értékek mentén cselekszik – olvasható a dokumentumban.

Romániában július 29-én tartanak népszavazást Basescu leváltásáról, miután a parlament felfüggesztette tisztségéből.

MTI