2012.02.1 07:38; Frissítve: 2012.02.1 07:38


Romagyilkosságok – Ma folytatódik a per

Romagyilkosságok – Ma folytatódik a per
Budapest, 2012. február 1., szerda (MTI) – Ma folytatódik a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszéken, ahol a legutóbbi, december 9-i tárgyaláson tanúmeghallgatást tartottak; a bíróság tájékoztatása szerint ezúttal is tanúkat hallgatnak meg.

A per múlt évi utolsó tárgyalási napján a bíróság egy tanút hallgatott meg, akit takarítóként alkalmaztak a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen, ahol annak idején a vádlottak dolgoztak. A négy férfi 2009. augusztus végi elfogásakor a szórakozóhelyen, a fal mögé rejtve találták meg a támadássorozatnál használt vadászfegyverek egy részét, amelyeket egy besenyszögi vadásztól raboltak el 2008 márciusában.

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyében Kiss Árpádot, illetve a testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét betöltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.

A büntetőper 2011. március 25-én kezdődött.

A vád szerint a négy férfi a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett kilenc településen támadott romákra: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben felgyújtott házukból menekültek.

 

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Nyirő József újratemetése – A szervezők továbbra is a temetés megtartására készülnek
Budapest/Csíkszereda, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nyirő József újratemetésének székelyudvarhelyi [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Lukács: nem számolnak atrocitással a vasárnapi szertartáson
Budapest/Székelyudvarhely, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nem számolnak atrocitással vagy bármilyen erőszakkal a [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Pomponlányok fesztiválja
Miskolc - Az ország számos pontjáról érkeztek pomponlány-csapatok Miskolcra, a hétvégére, az I. Magyar [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – elengedték Lukács Csabát
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Öt és fél óra veszteglés után elengedték a korondi rendőrségről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés