Róma várja a nyerteseket

Debrecen – A nagyszámú és igényes beadott művészeti munkák igazolták a hiánypótló kezdeményezést.

Hetven pályakezdő fiatal képzőművész adta be portfólióját a MODEM tavaszi kiírására, amelyre kifejezetten a 2013 és 2018 között végzett alkotók jelentkezését várták.

Az intézmény közlése szerint a hiánypótlónak számító pályázatot sajátos szemlélet alapján nem korosztályhoz, hanem a diploma megszerzésének idejéhez kötötték, hangsúlyozandó azt a törekvést, miszerint a művészeti központ kiemelt célja a pályakezdő generáció támogatása. Az elképzelést a vártnál jóval nagyobb érdeklődés és a rendkívül színvonalas munkák sora igazolta.

A beérkezett portfóliókat Don Tamás, a pályázat gazdája, az intézet, egyben a szeptemberben nyíló, ugyancsak a pályakezdő fiatalokat bemutató kiállítás kurátora, továbbá a MODEM művészeti tanácsának tagjai és kurátorai: Angel Judit, Csontó Lajos, Készman József, Süli-Zakar Szabolcs, Szalai Kata és Vincze Ottó értékelték.

A héten prezentálnak

A zsűri döntése nyomán kiválasztott hat alkotó augusztus második hetében személyes prezentációval mutatkozik be. A két „győztes” háromszázezer forintot, illetve egy hónapos alkotói ösztöndíjat nyer. Ez utóbbi során két hetet a debreceni MODEM-ben, kettőt pedig Olaszországban a Római Magyar Akadémián tölthetnek. Az eredményt szeptember 16-án, az Ezek a legszebb éveink? című kiállítás megnyitóján hirdetik ki.

HBN