Roland Garros – Babos villámgyőzelemmel a második fordulóban

Akt.:
Párizs – Babos Tímea bejutott a második fordulóba kedden a francia nyílt teniszbajnokságon.

A tavaly az első körben búcsúzott, 23 éves magyar játékos a 128 között a világranglistán 106. amerikai Samantha Crawfordot búcsúztatta mindössze 54 perc alatt. Ezzel először győzött egyesben a párizsi Grand Slam-verseny főtábláján.

“Kicsit izgulósan kezdtem, és ebben az ellenfelem sem +segített+, nagyon nagyokat ütött és szervált. Miután 4:4 lett, akkor azt mondtam, kezdjünk el játszani. Utána már lazábban, felszabadultabban kezdtem el teniszezni. Zsinórban nyolc gémet sikerült nyerni” – nyilatkozta honlapján a magyar játékos, hozzátéve: örül, hogy végre sikerült egyesben is győznie a Roland Garros főtábláján.

“Ez így nem volt amúgy a fejemben, utólag, amikor már levezettem, akkor mondtam edzőmnek, Thomas Drouet-nak” – árulta el a WTA-rangsorban 45. Babos, aki a következő fordulóban korábbi párospartnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal (30.) találkozik. A két teniszező eddig négy alkalommal mérkőzött egyesben: három alkalommal Mladenovic, egyszer pedig Babos nyert.

Párosban Babos a kazah Jaroszlava Svedova oldalán, negyedik kiemeltként az ausztrál Anastasia és Arina Rodionova ellen kezdi majd meg szereplését a Roland Garroson.

Eredmény (a viadal honlapja alapján):

női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Babos Tímea-Samantha Crawford (amerikai) 6:4, 6:0

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés