Röhrig Géza: Izraelben más a fénytörése a Saul fiának

Jeruzsálem – Az izraeli mozik február 11-től vetítik a Saul fiát, amely 450 fős díszbemutatóval ünnepelte premierjét Tel-Avivban. Röhrig Géza, az alkotás főszereplője az MTI-nek adott interjúban többek között arról beszélt, hogy a filmnek más a fénytörése Izraelben, ahol csak napjainkban vált lehetségessé bemutatni egy efféle alkotást.

A vasárnap esti vetítésen jelen volt mások mellett Ehud Barak volt izraeli miniszterelnök és Nagy Andor, Magyarország nagykövete, aki a magyar film nemzetközi sikerét hangsúlyozta. Röhrig Géza héberül mondott bevezetőt, majd a film után, héberül és angolul, egy órán át válaszolt kérdésekre: kulisszatitkokba is beavatva az érdeklődőket segített értelmezni a filmet.

Később az MTI-nek elmondta, nem érte csalódás, Nemes Jeles László rendezővel számítottak arra, hogy a film különleges fogadtatásban részesül Izraelben, csakúgy mint Németországban.

“Ha egyetlen estéből következtetni lehet bármire, akkor azt láttam, hogy itt is hat a film, ám nyilván erősen más a fénytörése Izraelben, mint másutt” – fogalmazott az MTI-nek. Szerinte Izrael sajátos helyzete miatt csak napjainkban vált lehetségessé bemutatni egy efféle alkotást.

“Ez egy fiatal, születése óta állandó háborúskodásban és veszélyérzetben élő ország, emiatt muszáj volt militarizálódnia. Évtizedekig a Makkabeusok szellemisége uralkodott, és persze sok tekintetben még ma is e hőskultusz a meghatározó. Ha az ötvenes években álltunk volna elő ezzel a filmmel, egészen biztosan meghurcoltak volna bennünket.”

Röhrig szerint a Saul fia egy újfajta identitás lassankénti meghonosodása miatt vált napjainkra elfogadhatóvá Izraelben. “Régen nem zsidónak, hanem izraelieknek vallották magukat az itteniek, idegenkedtek, sőt megtagadták a sápadt diaszpóra zsidót, akit egyetlen szuronyos katona ezrével tudott őrizni a téglagyárban. Ezzel a zsidóval azonosították a holokauszt áldozatait, szemben saját, önvédelemre berendezkedett társadalmukkal. Mostanra azonban elég idő telt el az árnyaltabb értékelésre, és lehetségessé vált a sonderkommando rehabilitálása is, noha őket a háború után évtizedekig a láger osztálytársadalmának legaljára helyezték, lejjebb még a kápóknál is.

“Drámai fordulat állt be az elmúlt húsz évben, hisz előzőleg az volt a cionizmus ígérete a világ zsidói felé, hogy ha nem akartok fenyegetettségben élni, akkor gyertek ide, itt maradéktalan biztonságban lesztek. Csakhogy mára Izraelben is utolérte a zsidókat a córesz, és ez óhatatlanul közelebb hozza az izraelieket a világ zsidóságához. Aki ma Izraelbe jön, az elsősorban nem a biztonságáért, hanem egy annál jóval mélyebb kötődés miatt érkezik” – fogalmazott.

A főszereplő szerint a film nyomán beindulhat egy tisztázó diskurzus az izraeli értelmiség jobb-, illetve baloldalán. “A holokausztot mindkét oldal felhasználja. A baloldal értelmezésében a soá nagy tanulsága, hogy nem szabad kegyetlenül bánni az ellenségeinkkel, hogy még egy kicsit se váljunk soha, de soha olyanná, mint a nácik. A jobboldal ezzel szemben inkább azt emeli ki, hogy soha, de soha többé nem szabad még egy kicsit sem behódolni a terror előtt, ahogy ezt a negyvenes években tettük a nácik előtt. Evidens, hogy mindkét fél attitűdje jogos, a kettő csak így egész” – hangoztatta Röhrig Géza.

Visszautasította a feltételezést, hogy a holokauszt indokolná Izrael létjogosultságát. “A Biblia népének Jeruzsálemhez való jogához nem kell Auschwitz legitimációja. A kettő nem függ össze, még akkor sem, ha történeti szemszögből nézve az ENSZ nyilván nem szavazta volna meg akkor és úgy az ország megalakítását, ha közvetlen előtte nem ölnek meg hatmillió zsidót Európa szívében – vélekedett.

Az izraeli filmes alapítványnak a Saul fia támogatását elutasító döntését Röhrig Géza az elsőfilmes rendező és a kényes téma kockázatával magyarázta. “Ezt már nyilván bánják. De nem hibáztatom ezért sem őket, sem a franciákat, sem a németeket. Ha kapunk tőlük pénzt, és negyven napot tudunk forgatni, nem huszonnyolcat, akkor sem biztos, hogy jobb lett volna a film. Sőt – tette hozzá.

A főszereplő szerint nem igaz, hogy csak egy zsidó témájú magyar alkotásra vevő a nagyvilág. “A doni tragédiáról vagy Trianonról nemcsak hogy lehetne, de kellene is már egy nagyon nagy erejű művészfilmet készíteni” – mondta. “Minden sejtemben borzongok a magyarok a zsidók szembeállításától, bármikor szívemet-lelkemet beleadnám egy másik magyar történelmi tárgyú filmbe” – tette hozzá.

“A Saul fia attól egyetemes, hogy nagyon zsidó. Csak abban tudunk mélyre ásni, amit ismerünk, amit élünk. Tolsztoj mélyen orosz volt, Balzac mélyen francia. Intenzív egyetemességhez csak intenzív partikularitáson át vezet út. Csak akkor lehet jó egy a marosvásárhelyi fekete márciusról vagy egy Isonzónál megölt századról szóló film, ha azt minden kompromisszum nélkül olyanok készítik, akiknek mindez valóban a legeslegdrágább ügyük.”

Azt, hogy a zsidó vallásos életformát választotta, gyökértelenségével magyarázta a művész. “Tizenkét éves koromban fogadtak örökbe Rosenthalék, rengeteg fehér folt volt és van a kisgyerekkoromban, szükségem volt a múltra. A zsidósággal három és fél ezer év múltra tettem szert – mondta.

Röhrig Géza tervei között szerepel, hogy visszatelepül Magyarországra. “Régóta töröm már a fejem azon, hogyan vegyem az irányt a hazafelé. Fapados járatokkal Izrael és Magyarország ma már könnyen áthidalható távolság. Szívesen élnék a Jeruzsálem-Budapest-tengely mentén, csodálatos öregkorom lehetne” – zárta a beszélgetést a Budapestről New Yorkba elszármazott költő.

– MTI –








hirdetés