OGY/Csok – Rogán: a csok-os lakás önrészét vissza lehetne igényelni az szja-ból

Budapest, 2016. december 1. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2016. december 1-jén.
Budapest, 2016. december 1. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2016. december 1-jén. - © MTI Fotó: Illyés Tibor
Budapest – A Miniszterelnöki Kabinetiroda a jövő év elején két javaslatot tesz a kormánynak, ezek arról szólnak, hogy a teljes csok-ot önrészként is figyelembe lehessen venni, továbbá, hogy a lakásvásárlás önrészét vissza lehessen igényelni az szja-ból, egy átlaglakás értékéig – jelentette ki Rogán Antal az Országgyűlés igazságügyi bizottságának csütörtöki ülésén.

Éves beszámolóján a kabinetirodát vezető miniszter elmondta: a csok alapján 22 ezer támogatási kérelmet fogadtak be, 18 ezer szerződést pedig már megkötöttek csaknem 49 milliárd forint értékben. Ebből a kettőnél több gyermeket nevelő családok több mint 25 milliárd forint értékben vették igénybe a támogatást, így sikerült elérni, hogy a legfontosabb célcsoport érdemi támogatást kapjon.

Ismertette, hogy az 5 millió forintig igényelhető adóvisszatérítési támogatásra több mint 4 ezer kérelmet nyújtottak be, több mint 17 milliárd forint értékben. Sikernek nevezte, hogy 2015 első háromnegyed évéhez képest 2016 ugyanezen időszakában 14 százalékkal több új lakás épült.

Rogán Antal azt mondta: a miniszterelnöknek a kabinetirodával kapcsolatos kérése az volt, hogy keressék meg azokat az egyetértési pontokat, ahol a kormány az emberek többségének a véleményével egyező irányba tud döntéseket hozni. Ezek között említette az otthonteremtési programot, a bevándorlás kérdésében az ország szuverenitásának a megvédését, valamint a bérek és a nyugdíjak emelést, a miniszter ezeket sikernek nevezte.

Hangsúlyozta: a Miniszterelnöki Kabinetiroda legfontosabb feladata az, hogy ismét győzelemre vezesse a miniszterelnököt, hogy 2018 után is Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. Hozzátette: ez az oka annak, hogy az ő tárcájával soha nem fognak egyetérteni az ellenzéki képviselők. A tevékenységét érintő ellenzéki kritikákra válaszul egyebek mellett azt mondta, amikor másfél éve elvállalta a miniszterséget, számított a várható támadásokra. Azt mondta, ő addig örül, amíg őt ütik, mert addig sem lesz energiájuk arra, hogy ezt a miniszterelnökkel tegyék.

Az ülés elején ügyrendi vita bontakozott ki arról, hogy a miniszter éves meghallgatása mit jelent, a tavalyi két és fél hónapos időszakot vagy az idei évet is. A testület végül – részben kormánypárti szavazatokkal – Rubovszky György (KDNP) elnök indítványával szemben úgy döntött, a minisztert az idei évről is kérdezhetik a képviselők. A bizottsági ülést szinte végig beleszólások és viták kísérték; többször visszatérő kérdés volt, miről kérdezhetik a minisztert a képviselők, és miről nem, milyen ügyek hozhatók összefüggésbe a hivatali tevékenységével. Rubovszky György többszöri figyelmeztetés után végül kizárta a vitából Apáti István jobbikos képviselőt.

Több ellenzéki képviselő is tett fel kérdést a Rogán Antalhoz köthető személyekről, köztük Habony Árpádról és Kertész Balázs ügyvédről, a miniszter válaszában mindkettőjüket a barátainak nevezte. Úgy fogalmazott, azzal találkozik, akivel szeretne, és ezt nincs joguk a képviselőknek számon kérni rajta.

A letelepedési kötvényekről azt mondta, a kormány azt 2017-ben kivezeti, jelenleg a nemzetgazdasági tárca jelentését várják. Emlékeztetett arra, hogy a program sokat segített az országnak, amikor szükség volt a devizafinanszírozás megteremtésére. Felvetette, ha kritizálják a letelepítési kötvények kamatát, akkor miért nem kritizálják az euró államkötvényt, mert a lakosságnak értékesített devizaalapú állampapír hozama jelenleg is magasabb, mint a letelepedési kötvényé.

A kormányzat bevándorlással kapcsolatos kommunikációs üzeneteit ért kritikákra válaszul megjegyezte: lehet ugyan vitatkozni, de azokkal az emberek egyetértettek. Hozzátette: a szocialista kormány volt az, amelyik a kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején magyarokat fordított szembe magyarokkal.

Az ülésen szó esett az unió kötelező betelepítési kvótájáról és a migrációról. A miniszter arról beszélt, hogy ez az a pont, amelyik az új amerikai kormányzat és a magyar kormány álláspontja közötti egyetértést megteremtheti. Hozzátette: bízik abban, hogy ez az álláspont nem csak Washingtonban, hanem Brüsszelben is érvényesül majd.

Az Alkotmánybíróság (Ab) szerdai döntését a kormány komoly sikerének és az ellenzék egyértelmű vereségének nevezte. “Az Ab gyakorlatilag azt mondta, hogy az ország szuverenitása nem korlátozható olyan esetekben, amikor mi azokról nem mondtunk le” – fogalmazott.

Az ellenzéki képviselők közül többen is azt mondták, Rogán Antal szereptévesztésben van, mert egy közpénzből működő minisztériumot nem lehet pártpropaganda céljára használni.

Teleki László (MSZP) azt vetette fel, hogy a kabinetiroda többet tehetne a romák jobb társadalmi megítéléséért. Rogán Antal válaszában megígérte, hogy kampányt indítanak, melyben a közmunkaprogram romákat is érintő sikerét mutatják majd be, azt, hogy annak köszönhetően ma több embernek van munkája.

A média szabadságát érintő kérdésekre azt mondta, Magyarországon sajtószabadság van, és ezt jelzik is a sokfelé megjelenő kormánykritikák is. Németországgal párhuzamot vonva megjegyezte, hogy ott korábban még arról sem lehetett beszélni, hogy a bevándorlókkal baj van.

Az ülés után a HírTV kérdésére azt mondta, addig nem fogadja el a meghívásukat, amíg a médium tulajdonosa nem kér bocsánatot Orbán Viktortól.

A beszámoló után az ellenzéki képviselők közül többen is azt mondták, nem kaptak választ a kérdéseikre. Rogán Antal viszont kifejtette: sajnálja, hogy érdemi kérdések hiányában a vita elmaradt a bevezetőjében említett “egyetértési pontokról”.

A testület a miniszteri beszámolót a kormánypárti szavazatokkal elfogadta.

– MTI –

Címkék: , , ,







hirdetés