Rogán Antal: az MNB-nek azért lehet vesztesége, mert nem óhajtja áthárítani a tranzakciós illetéket

Budapest, 2012. július 3., kedd (MTI) – A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) azért keletkezhet vesztesége, mert a tranzakciós illetéket nem óhajtja áthárítani – mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a TV2 Mokka című műsorában.

 

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke Simor András, az MNB elnökének azon kijelentésére, hogy a jegybank nem tervezi a rá kivetendő tranzakciós illeték továbbhárítását, úgy reagált: “nem vagyok benne biztos, hogy ez a lépése az elnök úrnak helyes, de mivel a jegybank független, ezért ezt a lépését nem kívánjuk kritizálni”.

Simor András hétfőn arról beszélt, hogy ha az MNB továbbterhelné a tranzakciós illetéket, akkor a jelenleginél 2,5 százalékponttal alacsonyabb kamatot fizetne a kereskedelmi bankoknak, azaz csak 4,5 százalékos kamatot fizetne a betétek után.

Kifejtette, hogy ha a jegybank kamatot kívánna csökkenteni, akkor azt saját hatáskörben tenné meg. Ha viszont változatlan monetáris kondíciót kívánna fenntartani az MNB az új adó mellett, akkor értelemszerűen 2,5 százalékkal emelnie kellene a jelenleg 7 százalékos alapkamatot.

Simor András véleménye szerint az a törvénymódosító javaslat, amely az MNB-re tranzakciós illetéket vetne ki, értelmezhetetlen, veszélyes és jogellenes. Értelmezhetetlen, mert a költségvetés számára nem jelent tartós bevételt, hiszen azt a közel 100 milliárd forintos veszteséget, amelyet az MNB kénytelen elszenvedni 2013-ban, a költségvetésnek egy évvel később meg kell térítenie az MNB-nek – tette hozzá Simor András.

Rogán Antal szerint ha minden kereskedelmi bankban fizetni kell az átutalások után a tranzakciós illetéket, akkor nagyon nehéz megmagyarázni, hogy a Magyar Nemzeti Bankban miért nem kell.

A jegybankelnök által említett 100 milliárdos veszteség kapcsán azt mondta: egyelőre nem tudni, hogy lesz-e az MNB-nek vesztesége, és ha igen, akkor az mennyi lesz.

Ami miatt ez a tény egyáltalán szóba került az az, hogy Simor András bejelentette: a tranzakciós illetéket nem óhajtja áthárítani azokra, akik a banknál pénzt helyeznek el. Ezek alapvetően a kereskedelmi bankok és mindazok, akik forinttal kapcsolatos műveleteket végeznek, akár jó, akár rossz szándékkal; tehát a spekulánsok is ebben a körben vannak – fejtette ki Rogán Antal.

Rogán Antal szerint Simor Andrásnak nem kellett volna rögtön “ezt a típusú” nyilatkozatot megtennie, hanem érdemes lett volna megfontolnia, hogy esetleg milyen körben hárítanák át a tranzakciós díjat és milyenben nem.

Műsorvezetői felvetésre, hogy miként reagálhat az Európai Központi Bank az intézkedésre, Rogán Antal úgy válaszolt: a bankadó bevezetése kapcsán is voltak viták; “ilyen vitára most is lehet számítani”.

Közölte azt is, biztos, hogy a tranzakciós illeték kiterjesztése szóba kerül majd a Nemzetközi Valutalappal folyó tárgyalásokon.

 

 

bBB \ brf \ ppd

 

MTI

Címkék: ,