Röf

Röf
© Fotó: morningticker.com
Hasznosítjuk az orra hegyétől a farka végéig, nem új keletű észrevétel, kár is sorolni, mire jó a disznó, majd’ mindenét megesszük, van elég bőr a képén, s még a szőre is jó volt fogkefének; jöhetnek elméletekkel a veres húsok ártalmasságáról, a magyar nem retten meg: hű marad kolbászhoz, sonkához, szalonnához. Fábián György írása.

Ha valaki nem tudná, hogy őseink szent állata a csodaszarvas volt és a turulmadár, most azt hihetné: totemállatunk a disznó.

Újév napján – tartja a hagyomány – sertést kell enni, hogy előtúrja a szerencsét. Azt is mondják: azt fogjuk csinálni egész évben, amit az első napján. Akkor ne csodálkozzunk, hogy az egész év a disznóé.

Már-már azt hihetnénk, nem is lehet véletlen, hogy Himnuszunk – mint kutatók állítják – a magyaros verselésnek abban a formájában íródott, amely kanásznótáink köntöséül is szolgál.

Jószágértőktől olyat is hallani: a legokosabb hazai állat a disznó. Sok mindent képes megtanulni. Lehet, hogy okosabb, mint némelyikünk. („Magánál, Fábián úr, biztosan!”) Sőt, talán érdemes volna taníttatni. Hogy ne mondjuk: pártiskolára küldeni, nem? S reménykedni, hogy igaz a mondás: azzá leszünk, amit eszünk… Röf!

– Fábián György –








hirdetés