Rock halkan és hangosan

Az Acoustic Gallery; az előtérben Koroknai Árpi
Az Acoustic Gallery; az előtérben Koroknai Árpi - © Fotó: Matey István
Derecske – Kellemes emlékek kötik Koroknai Árpit Derecskéhez.

Idén már másodjára lépett fel Koroknai Árpi a derecskei közönség előtt. A magyar kultúra napja alkalmából az Acoustic Gallery nevű formációja, majd február elején a disznótoron egymaga örvendeztette meg a nagyérdeműt.

– A művelődési központ régi vezetőivel is nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, Tálas Csillával régi a munkakapcsolatunk, így idén is több alkalommal sikerült már fellépnünk a városban. Annak idején az első csapatom második fellépése éppen itt volt Derecskén. Jantyik Zsolt is sok rendezvényre hívta el a P. Boxot. Csupa szív emberekkel találkoztunk itt, mindig örömmel jövünk – mondta el lapunknak Koroknai Árpi.

– Kozma Norbert barátommal együtt alkotjuk az Acoustic Gallery nevű formációt. Ez a csendesebb, akusztikus hangzásvilágot képviselő együttes kényelmes visszafogottságot rejt, de ha kell, ugyanolyan elánnal tudunk játszani. Ugyanazt az energiát tudjuk belevinni a csendesebb dalokba is. Bár csak ketten vagyunk a színpadon, a végére mindig „villázás” van az első sorokban. A közönség ezt a stílust is nagyon szereti – tette hozzá.

– Némethy Norbert –