Robotkezet készített a gimnazista

Akt.:
Robotkezet készített a gimnazista
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Az iskolai tanulmányain túl számos egyéb ismeretre volt szüksége.

Díjat nyert az általa készített robotkézzel Póka Károly, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának 12. évfolyamos diákja a „<19 Szabadfogású Számítógép” elnevezésű versenyen, az elismerést Budapesten vehette át tavaly novemberben.

A Vasember után

Találmánya egyfajta páncélkesztyű, amit bizonyos betegséggel küszködő (például stroke-ot szenvedett) emberek a kezükre felvesznek, és az eszköz felerősíti kézmozgásuk, fogásuk erejét. Acélból készítette Póka Károly, a saját kezére méretezve, műhelyében.

Sok Vasembert nézett. Póka Károly, a robotkéz alkotója. | Fotó: Magánarchívum Sok Vasembert nézett. Póka Károly, a robotkéz alkotója. | Fotó: Magánarchívum ©

– Sok Vasembert néztem – mondta a diák a feltalálás elsődleges indíttatásáról; aztán sorolja, mi más kellett még a filmélmény után. – Régóta érdekelnek a robotok és a tudományosan exoskeletonnak nevezett, a testen viselve különböző célokra használható eszközök. Elsősorban a katonaságnál alkalmaznak különböző végtagokra, például felkarra vagy lábra szerelhető, teherbíró képességet növelő szerkezetet. De kézfejre specializált szerkezettel még nem találkoztam, ezért kezdtem gondolkodni rajta, hogyan lehetne létrehozni. Az automatizálással foglalkozó Festo cégnek van hasonló „kesztyűje”, de az ipari alkalmazást szolgál és pneumatikus elven működik, míg az enyém inkább hétköznapi célú és elektromos motorokkal felszerelt, valamint hordozható.

Az ifjú feltaláló ehhez hozzátette, hogy bár betegeknek tervezte a robotkezet, a későbbi fejlesztés során az elvileg akár katonai vagy ipari használatra is alakítható.

Maga munkálta meg

Úgy becsüli, a prototípus elkészítésének költsége több százezer forintos nagyságrend lehetett, mert megfelelő minőségű anyagok szükségeltettek hozzá, amit a már említett műhely igen komoly gépeivel munkált meg. Mindehhez természetesen jelentős szellemi tőke is kellett.

Fotó: Magánarchívum Fotó: Magánarchívum ©

A gimnáziumban matematika és fizika fakultációra járó diák elsősorban műszaki fejlesztést vitt véghez, kiegészítésként használva a biológiai háttér tudnivalóit. Az iskolában tanult fizikai ismereteken túl rengeteg más tanulmányra volt szüksége: a programozás, az anyagtechnológia alapjait sajátította el, hegesztett és nyomtatott áramköröket készített. Egy év alatt alkotta meg a robotkezet, segítségére volt Dr. Szabó István, a Debreceni Egyetem Fizika Tanszékének docense.

– A találmány még nincs teljesen készen, még sok munka lesz vele a fejlesztések során, tovább dolgozom rajta. Ehhez a Budapesti Műszaki Egyetemen szeretném folytatni a tanulmányaimat villamosmérnöki vagy gépészmérnöki szakon – mondja jövőbeni terveiről.

Amikor Póka Károly éppen nem érettségire készül vagy robotkezet talál fel, akkor szívesen foglalkozik harcművészettel; aikido és a jodo edzésekre jár.

HBN-SzT








hirdetés