Robbantsunk bankot!

Akt.:
Robbantsunk bankot!
Vagy akármit. Az sem akadály, ha semmi okunk nincs rá. Mi több. Amennyiben jó távol esik logikailag a korábbi történésekről, az csak hab tortán. T. Szűcs József jegyzete.

Szerencsére írásom pillanatában terrorista indítékú robbantásos vagy egyéb módon végrehajtott merénylet éppen nem rémiszti, s szomorítja a világ jobb érzésű embereit. Így talán e percben elmélkedhetünk a képernyőn látható, hallható nagy bummokról is. Amelyek ugyanakkor nagyon is valóságosak. Hisz valós emberek valós igényeit próbálja kiszolgálni. Nem az akció filmekről szólnék, amelyeknek éppen az a lényegük, hogy minden másodpercében lelőnek valakit vagy felrobbantanak valamit. Leginkább mindkettőt egyszerre. Persze ha profi módon készítik el, amely megadja nekünk a jó győzelmét, s a rosszak haláltusáját sem premier plán kell végignéznünk, aligha szólhatunk ellene. Mindazonáltal, szinte eldönthetetlen, hogy ezek az ide-, oda-, szét-, össze-, vissza, fel-, le- és legfőképpen kirobbanó mozisztorik kétségtelen durvasága növeli-e a bennük ugyancsak kétségkívül meglévő erőszakot. Avagy éppen ellenkezőleg? A mások által virtuálisan lerendezett (fel)robbantások éppen hogy segítenek saját kirobbanni készülő, elfojtott dühünket, frusztráltságunkat stb. levezetni. Hogy azokat ne a valóságban, hanem, ha úgy tetszik, mások bőrében, vagy már a bőrén kívül, a mozivásznon vagy a képernyőn látottak révén éljük ki.

Hozzátehetjük, s számomra ez a nagy rejtély, hogy az ismeretterjesztő, tudományos filmekben miért látnak az alkotók ugyancsak szükségesnek felrobbantani valamit. A kémiaiaknál persze megkerülhetetlen. Ám, hogy a régészeti tárgyú filmekben szükséges-e egy, a szerencsétlen statisztákat cafatokra tépő, mellre szívott ágyúgolyó részletes hatását néhány felvillanó pillanat kedvéért beleszőni, az felettébb kérdéses. Ráadásul eme tizedmásodperces, vérbő jelenetek nélkül olcsóbb lett volna. Nem a film tudományos értéke, hanem költségvetése. Ha pedig történetesen amerikai az alkotás, teljesen természetes, hogy egy kiszolgált országúti cirkáló felrobbantásával végződik. Tökmindegy, mi volt addig a témája.

Mindazonáltal nem tartom magam olyan elpuhulgatott szépléleknek, akit a rosszullét környékez egy fegyvernek látszó tárgy megpillantásakor. Katona koromban például a kiválóan végrehajtott géppisztoly lőgyakorlat eredményéért, néhány korábbi szelíd megrovás után, kaptam meg végre első (jutalom)szabadságomat. Igaz, csupán jajszó nélkül lebukó furnér célalakokat kellett kilyukasztanunk. A kézigránát gyakorlaton viszont nagyjából annyi haszna lehetett rendre mellé szálló dobásaimnak, mint most, a feleslegesen felrobbantott félsertések, dinnyehalmok, járóképes gépkocsik, lakható faházak, hibátlan hordók halmaza, működőképes vaskos munkagépek érdekében szólni. Amelyek közül valamelyik vagy valami más biztosan egy pillanat alatt porrá robban az ismereteinket bővítő tudományos filmek záróakkordjaként. Persze az a legzavaróbb, hogy ezáltal nem a filmben közölt tudás néhány morzsája, hanem az oktalan pusztítás látványa marad meg (leg)inkább az emlékezetünkben.

T. Szűcs József