Helyi közélet

2016.09.11. 14:41

Ünneplő hallgatókkal telt meg a Főnix Csarnok: megnyitották az egyetemi tanévet

Debrecen - Összesen több mint nyolcezer elsőéves hallgatót köszöntöttek a Debreceni Egyetemen.

Debrecen - Összesen több mint nyolcezer elsőéves hallgatót köszöntöttek a Debreceni Egyetemen.

Alap- és mesterszakon, PhD-képzésben, angol nyelvű oktatásban, és felsőoktatási szakképzésben több mint 8 ezer elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait idén ősszel a Debreceni Egyetemen.

A fejükben van

A Főnix Csarnokban vasárnap rendezett ünnepi tanévnyitón Szilvássy Zoltán rektor hangsúlyozta: önök most abban a kivételes örömben részesülnek, hogy hamarosan a Debreceni Egyetem, egy 40 ezres közösség polgárai lesznek. Jelen pillanatban Önök képezik bizonyos szempontból a világ szellemi elitjét. Miért? Azért, mert nemrégiben tettek érettségi vizsgát idegen nyelvből, matematikából, történelemből, művészeti tárgyakból, humán és reáltudományokból, így ott van a fejükben mindaz, ami a 2000 éves kultúrát, az európaiságot jelentheti; de higgyék el azt is, hogy mos van a fejükben mindez együtt utoljára. Utána speciális dolgokat fognak tanulni a tanáraiktól, de nagyon fontos, hogy abban mélyülhetnek el, amit választottak. Ez pedig csodálatos dolog.

A rektor emlékeztette a fiatalokat, hogy olyan időszak jön, melyre életük bármely pillanatában a legnagyobb részletességgel fognak emlékezni. Megízlelik a szeretett tudományuk ízét, párt választanak, és találkoznak azokkal a munkahelyekkel, ahová az egyetem után elszegődhetnek. „Ha azt nézem, hogy az önök intellektuális igénye páratlan, akkor a legjobb helyen vannak, hiszen a Debreceni Egyetem kínálja idehaza a legszélesebb képzési spektrumot; az agráriumtól a zeneművészeten át az orvostudományig vagy a pedagógiáig. A 14 karunkon szinte minden tudományág megtalálható. Önök most olyan hatalmas elődök nyomdokaiba lépnek, akik meghatározó alakjai voltak a magyar irodalomnak, történelemnek” – fogalmazott Szilvássy Zoltán, hozzátéve, hogy a Debreceni Egyetem a nagysága ellenére rugalmasan tudott alkalmazkodni a mindenkori kihívásokhoz.



A nemzet kiválóságai

Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár köszöntőjében az ország egyik legkiválóbb tudásközpontjának nevezte a debrecenit, utalva arra, hogy a nemzeti kiválósági program keretei között díjazott 960 hallgató 12 százaléka itt tanul. Mint mondta, a program segít a kutatói életpályán való elinduláshoz, miközben hozzájárul a felsőoktatás oktatói, kutatói hátterének a biztosításához. – Számunkra minden tudományterület egyformán fontos, hiszen az országnak mérnökökre, tanárokra, orvosokra, informatikusokra és művészekre egyaránt szüksége van. Az orvosképzés mindig is sikerágazata volt a felsőoktatásnak, de nem dőlhetünk hátra. Korszerűsíteni kell a gyakorlati képzőhelyeket, és meg kell becsülni az orvosainkat, hogy itthon gyógyítsanak. A szervezeti rendszer átalakítása, a képzési feltételek korszerűsítése, és az egészségügyi dolgozók javuló anyagi elismertsége mind abba az irányba mutat, hogy az ország az erejéhez mérten igyekszik megbecsülni a legjobbjait – jelentette ki a szakpolitikus.


Fotó: Derencsényi István | Kattintásra galéria nyílik


Megjósolhatatlan jövő

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője úgy vélte, a felsőoktatásról már csak azért sem lehet csupán jelenidőben gondolkodni, mivel a mai elsőévesek csak abban lehetnek biztosak, hogy majdan a karrierjük csúcsán 20-30 év múlva olyan eszközökkel fognak dolgozni, olyan technológiákat fognak használni, amelyek nem vagy alig ismertek ma még, és olyan célokért, amelyekről ma legfeljebb halovány fogalmunk lehet. „Az biztos, hogy az oktatás kulcskérdés volt és az is marad. Versenyképes civilizációt versenyképes emberekkel lehet építeni, ez a megmaradásunk, a túlélésünk legbiztosabb módja. Ez a feladat pedig rátok vár. Ha a hazai elit körülményeit javítjuk, akkor van remény arra, hogy az oktatásunk egyre versenyképesebb lesz. Ebben van a politikának szerepe és feladata. Nem önfejűen és nem hatalmi szóval, hanem meghallva a szakma hangját, együttműködve az oktatás szereplőivel” – vetítette előre a politikus.

A megtartó város

Komolay Szabolcs alpolgármester a fiatalok előtt arról beszélt, hogy Debrecen nemcsak az egyetemistáknak, de majdan a friss diplomásoknak és családjuknak is megfelelő életteret szeretne kínálni.

A város vezetői azon dolgoznak, hogy mire Önök végeznek, legyenek olyan munkahelyek, amelyek várják és itt tartják a magasan képzett munkaerőt. Debrecenben az oktatás város-stratégiai ágazat, sok egyéb szempontot ennek rendelünk alá. Hiszen egy iskolaváros számára a fiatalok jelentik az egyik legfontosabb értéket

– mondta az alpolgármester.

HBN-PA


Kitüntetéseket is átadtak

  • A Debreceni Egyetem Szenátusa a Civis honoris causa kitüntetést Rudolf Schusternek, Szlovákia egykori elnökének ítélte oda.
  • A 2015-ben alapított „Alumni Díj” idei kitüntetettje az IT Services Hungary Kft. A kitüntetést Chris Wilson ügyvezető igazgató vehette át.
  • A Szenátus Debreceni Egyetemért Emlékérmet adományozott Körösparti Péternek, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat volt elnökének.
  • A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata „Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis Díjat” adományozott Bács Zoltánnak, az egyetem kancellárjának.

  • Debrecen - Az országaink területén élő nemzeti kisebbségek - a Magyarországon élő szlovákok és a Szlovákiában élő magyarok - az országaink történelmi múltjából adódnak, ezért nyelvük, kultúrájuk, iskoláik és intézményeik támogatása, megőrzése, közösségeik fennmaradása kiemelt érdeke mindkét országnak - mondta Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnök vasárnap Debrecenben.


    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában