Ritka Beatles-hanglemezt árvereznek el márciusban

London – Ritka és értékes Beatles-relikviára, a gombafejűek Brian Epstein kézírásával is ellátott 1962-es hanglemezére licitálhatnak az érdeklődők egy márciusi aukción.

A Till There Was You és a Hello Little Girl című számokat tartalmazó korong több mint ötven éven át hevert gondosan becsomagolva Les Maguire, a liverpooli Gerry and the Pacemakers nevű banda egykori billentyűsének padlásán. Maguire szerint ez a felvétel “robbantotta ki a Beatles sikerét”. A hanglemezen a gombafejűek menedzserének, Brian Epsteinnek a kézírása látható.

Szakértői becslések szerint a korong tízezer font (3,9 millió forint) körüli áron cserélhet gazdát a warringtoni Omega Auctions március 22-i aukcióján, ugyanakkor nehéz pontos összeget mondani, mivel különlegesen ritka tételről van szó. Az aukciót az interneten fogják közvetíteni, hogy a világ minden tájáról lehessen licitálni.

McCartneyék a londoni Oxford Streeten rögzítették a Till There Was You című számot – a dalt Meredith Willson írta 1957-ben és Epstein hibásan Til There Was You címmel körmölte fel a lemezre -, hogy a felvételt átadják az EMI kiadónál dolgozó George Martinnak egy lemezszerződés reményében. A dal Paul McCartney & The Beatles produkciójaként van feltüntetve a lemezen.

A korong másik oldalán lévő Hello Little Girl – pontosabban Epstein szerint Hullo Little Girl – című szám John Lennon & The Beatles produkciójaként szerepel – írta a BBC News.

A Merseyside megyei Formbyban élő 74 éves Maguire a hanglemezt Epsteintől kapta 1963-ban, miután Martin visszaadta neki a felvételt. “Sosem kedveltem igazán az emléktárgyakat, de úgy tűnik az emberek szeretik őket” – mondta a zenész. Hozzátette: “nekem nincs szükségem rá, ezért odaadtam az unokámnak, aki házat szeretne vásárolni, miután letette a könyvelői vizsgát. Remélem jó áron fog elkelni”.

Kezdeti ellenállása után Martin végül visszarendelte McCartneyékat, akik végül leszerződtek a kiadóval.

– MTI –








hirdetés