Helyi közélet

2016.11.14. 09:00

Derecskén tombolt a magányos kötözködő

Derecske - A derecskei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy helyi férfival szemben.

Derecske - A derecskei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy helyi férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint 2016. szeptember 5-én 19 óra 30 perc körül N. Norbert a Derecske központjában lévő parkban szóváltásba keveredett több fiatallal, szidalmazta őket, az egyik fiút arcon is ütötte. Ezt követően a fiatalok elsétáltak a parkból, azonban a férfi követte őket, veszekedni kezdett velük, egyiküket megrángatta, majd a helyszínről elment. A 38 éves helyi lakos a Köztársaság úton egy másik társasággal is vitába keveredett. A veszekedés közben a gyanúsított megragadta egy 17 éves fiú pulóverét, közben társait szidalmazta és fenyegette. A garázda férfi cselekményét egy próbaidős rendőr észrevette és értesítette kollégáit. A járőrök az agresszív férfit a helyszínen elfogták és előállították a rendőrőrsre, ahol a nyomozók kihallgatták.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Derecskei Rendőrőrs a gyanúsított ellen garázdaság vétség és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a járási ügyészségnek.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában