Rio 2016 – Nem lesz magyar tekvondós a játékokon

Budapest/Isztambul – Magyar tekvondós nélkül rendezik meg a riói olimpiát, mivel Kotsis Edina és Gonda Ivett sem szerzett kvótát az isztambuli kvalifikációs versenyen.

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint az utolsó európai selejtezőn az 57 kilogrammos Kotsis a nyolcad-, míg a 49 kilósoknál Gonda a negyeddöntőben fejezte be szereplését. Mindkettejüknek a fináléba kellett volna kerülniük súlycsoportjukban ahhoz, hogy ott lehessenek az ötkarikás játékokon.

Az erőnyerő, harmadik kiemelt Kotsis a legjobb tizenhat között az első komolyabb felnőtt megmérettetésén szereplő norvég Marie Magnusszal találkozott. A skandináv ellenfél 6-0-ra ellépett, majd a hajrában még egy pontot kapott, így 7-0-ra győzött.

Gonda a legjobb tizenhat között 7-1-re verte az izraeli Jarden Sarabit, majd a szerb Tijana Bogdanovic következett, aki a bakui Európa Játékokon ezüst-, az oroszországi világbajnokságon pedig bronzérmet nyert. A rivális hamar 3-0-s előnyhöz jutott, ezután a Kanadában élő Gonda már csak két pontot tudott gyűjteni.

Kotsis tavaly sporttörténelmet írt azzal, hogy első magyar nőként világbajnoki dobogóra állhatott, bronzérmes lett. Gonda 2014-ben Eb-bronzot szerzett, és már járt olimpián, igaz, 2004-ben, Athénban még kanadai színekben végzett az ötödik helyen.

A decemberben lezárt ranglista alapján kategóriánként hatan már kvalifikálták magukat az olimpiára, s kontinensenként még két-két kvóta várt gazdára. A törökországi viadalon azok nem vettek részt, akik a világranglista alapján már megszerezték az indulási jogot.

Magyar tekvondós legutóbb 2000-ben, Sydneyben szerepelt olimpián, akkor Salim József az ötödik helyen zárt.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés