Rio 2016 – Nem kapnak ranglistapontot a férfi teniszezők

London – A korábbi olimpiákkal ellentétben nem kapnak világranglistapontot a riói játékokon szereplő férfi teniszezők.

A tennisworldusa.org honlap tájékoztatása szerint David Haggerty, a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) új elnöke megerősítette, hogy pontokat ugyan nem kapnak a játékosok, ám a dicsőség és az érem remélhetőleg elegendő motivációt jelent majd nekik. A Marca című spanyol sportnapilap úgy tudja, a döntés hátterében az áll, hogy az ITF nem hajlandó anyagilag kompenzálni azokat az augusztusi ATP-tornákat, amelyek a – versenynaptárban csak négyévente szereplő – ötkarikás viadal miatt hátrányt szenvednek.

Az utóbbi két olimpia férfi teniszbajnoka – 2008-ban Rafael Nadal, 2012-ben pedig Andy Murray – az aranyérem mellé 800 pontot kapott sikeréért.

– MTI –








hirdetés