Rio 2016 – Megvan a végleges magyar kajak-kenu csapat

Budapest – A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn délelőtt elfogadta Storcz Botond vezetőedző javaslatát, ezzel véglegesen összeállt az augusztus 5-én kezdődő olimpiára készülő gyorsasági kajak-kenu csapat: 15+3 versenyző utazik, s a magyar válogatott minden versenyszámban rajthoz áll majd Rióban.

Az MKKSZ honlapja emlékeztet, hogy a válogatott a négy évvel ezelőtti, londoni játékokon 13 versenyzővel szerepelt, de a magyarok akkor három számban nem indultak.

Az ötkarikás csapat idén 15 sportolóból és három tartalék versenyzőből áll.

“Londonban úgy szereztünk hat érmet, hogy kevesebb versenyzővel, kevesebb versenyszámban tudtunk rajthoz állni, hiszen nem indult egységünk C-2 1000, K-1 1000 és K-2 200 méteren. Ehhez képest idén minden számban ott leszünk, amit óriási eredménynek tartok. Az elvárásom az, hogy minden egység a döntőbe jusson és legalább öt érmet szerezzen a csapat” – mondta Storcz Botond vezetőedző.

A múlt csütörtöki négyesválogató eredményeinek megfelelően eldőlt, hogy férfi K-4 1000 méteren a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású egység indulhat, míg 1000 méteren párosban a korábban korosztályos világbajnoki címet is szerző Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin duó szállhat vízre. K-1 1000 méteren a tavalyi év legjobb utánpótláskorú versenyzőjének megválasztott, 19 esztendős Kopasz Bálint indulhat az olimpián.

Az elnökségi ülésen az is eldőlt, hogy női kajakban Kárász Anna, férfi kajakban Birkás Balázs, kenuban pedig Kiss Tamás lesz tartalék Rióban.

A női kajak, illetve a férfi kenu szakág csapatát már korábban kihirdették – férfi kajakban azért is volt szükség az indulók személyének újragondolására, mert a hazai válogatót két számban is megnyerő Dombvári Bence júniusban fennakadt a doppingellenőrzésen. Ő eredetileg 1000 méter egyesben és Hufnágellel párosban indult volna.

A riói magyar csapat:

férfiak:
K-1 1000 m: Kopasz Bálint
K-2 1000 m: Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin
K-4 1000 m: Hufnágel, Ceiner, Kugler Attila, Somorácz Tamás
K-1 200 m: Horváth Bence
K-2 200 m: Horváth, Szomolányi Máté
C-1 200 m: Hajdu Jonatán
C-1 1000 m: Vasbányai Henrik
C-2 1000 m: Vasbányai, Mike Róbert

nők:
K-1 500 m: Kozák Danuta
K-2 500 m: Szabó Gabriella, Kozák
K-4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina
K-1 200 m: Douchev-Janics Natasa

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés