Rio 2016 – Kozák Danuta három számban indul

Budapest – A Magyar Kajak-Kenu Szövetség nyilvánosságra hozta a riói olimpián szereplő női kajak és férfi kenu számok indulóinak listáját, mely szerint a kétszeres ötkarikás bajnok Kozák Danuta egyesben, párosban és négyesben is szerepelni fog.

“Női kajakban 200 egyesben a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa indulhat Rio de Janeiróban. 500 méteren egyesben Kozák Danuta, párosban a Szabó Gabriella, Kozák kettes, négyesben pedig a Szabó, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina kvartett szerepelhet az augusztusi játékokon” – nyilatkozta a szövetség honlapjának Csabai Edvin szakmai igazgató.

Férfi kenuban 200 egyesben Hajdu Jonatán indul, míg 1000 egyesben Vasbányai Henrik, 1000 párosban pedig a Vasbányai, Mike Róbert duót nevezi a magyar szövetség, mely Kárász Annát és Kiss Tamást jelölte meg tartaléknak.

A szövetség híréből kiderül, hogy a férfi kajakosoknál az indulókról később dönt majd az elnökség.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés