Rio 2016 – Két orosz öttusázó nem nevezhető

Budapest/Monte-Carlo – A vb-ezüstérmes orosz Makszim Kusztov és a háromszoros világbajnok Ilja Frolov nem vehet részt a riói olimpia öttusaversenyében.

A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatára hivatkozva kedden közleményben tudatta, hogy mindkét versenyző doppingellenőrzése pozitív eredménnyel zárult 2014 augusztusában, de a moszkvai labor által kimutatott eredményt nem hozták nyilvánosságra.

A UIPM tájékoztatta az orosz szövetséget, hogy Kusztovot és Frolovot nem nevezheti a riói játékokra. Előbbi ott volt az indulói listán, utóbbit tartalékként tartották számon. A kieső Kusztov helyére a lett Ruszlan Nakonecsnij kerül.

A további három nevezett orosz, Alekszandr Leszun, valamint Donata Rimsaite és Gulnaz Gabajdullina részt vehet az olimpián.

Múlt hétfőn hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a WADA fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot.

A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban vasárnap úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés