Rio 2016 – Az összes orosz vívó indulhat a játékokon

Budapest/Lausanne – Mind a 16 indulóként benevezett orosz vívónak, illetve az ugyancsak kiutazó négy tartaléknak megadta az olimpiai részvételi engedélyt a sportág nemzetközi szövetsége (FIE).

Szerdai tájékoztatása szerint a FIE a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétvégi döntése nyomán elvégezte az átvilágítást. Jelezte, hogy ellenőrizte a 2014 és 2016 között orosz vívókon 35 országban – köztük Oroszországban – elvégzett 197 doppingvizsgálat eredményét, és mind negatív volt, s ugyanilyen eredményt hozott a júniusi, lengyelországi Európa-bajnokságon levett minták elemzése is.

Múlt hétfőn hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a NOB-nak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban vasárnap úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés