Rio 2016 – Afrika pólósai nem indulnak az olimpián

Budapest – A jövő nyári olimpián alanyi jogon ott lehetnének az afrikai kontinens képviseletében, mégsem indítja Rio de Janeiróban sem női, sem férfiválogatottját a Dél-afrikai Köztársaság.


Hogy nem élnek a lehetőséggel, erről a Dél-Afrikai Olimpiai Bizottság tájékoztatta Cornel Marculescut, a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség ügyvezető igazgatóját – adta hírül honlapján a Magyar Vízilabda Szövetség szombaton.

Ez azt jelenti, hogy mind a női, mind a férfi olimpiai selejtezőtornán három helyett négy kvóta lel gazdára azok között a válogatottak között, amelyek korábban nem vívták ki az ötkarikás indulás lehetőségét.

Ez jó hír a magyar válogatottak számára is – írta a honlap -, mert ha nem sikerül a januári belgrádi Európa-bajnokságról megszerezni a riói kvótát, akkor a tavaszi kvalifikációs tornán erre eggyel több lehetőség kínálkozik.

A selejtezőtornát jelen állás szerint a nőknél Hollandiában, a férfiaknál Olaszországban rendezik, de ha a két leendő házigazda csapatai már az Eb-n kiharcolják az olimpiai indulást, a helyszín változhat.

A riói olimpia női mezőnyében nyolc nemzeti együttes kap helyet: a vendéglátó Brazília csapata mellett a belgrádi Európa-bajnokság győztese, az ázsiai kontinens legjobbja, Óceánia legjobbja, továbbá a hollandiai kvalifikációs torna négy továbbjutója.

A 12 csapatos riói férfimezőnyt a rendező Brazília gárdája, a 2015-ös világliga-győztes szerb csapat, az idei kazanyi világbajnokság két kvótaszerzője, vagyis a szerbek mögött második horvátok és a vb-bronzérmes görögök, a 2015-ös Pánamerikai Játékok nyertese, az Egyesült Államok, továbbá a 2016-os belgrádi Eb első helyezettje, az ázsiai kontinens legjobbja, Óceánia legjobbja és a Rióra kvalifikáló torna négy legjobbja alkotja.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés