Rio 2016 – A pontszerzést is elérhetőnek tartja Érdi Mária

Budapest – Az áprilisi kvótaszerzése óta elért nemzetközi eredményei miatt a pontszerzést is reális célkitűzésnek tartja a riói olimpiára a vitorlázó Érdi Mária.

A 18 éves versenyző meglepetésre szerzett indulási jogot április 1-jén a mallorcai kvalifikációs versenyen Laser Radialban, s azután azt mondta, a legjobb húszban szeretne végezni a brazíliai játékokon.

Érdi Mária a csütörtöki sajtótájékoztatóján azonban már arról beszélt, hogy az elmúlt hónapok világkupa-versenyein elért eredményei miatt úgy látja, esélye lehet a pontszerzésre is – azaz az első hatban végezni – Rióban.

Érdi június közepén nyolcadik lett az angliai Weymouth és Portland mellett rendezett vk-n, melyre minden olimpiai hajóosztályból csak a világ legjobbjait, maximum 40 versenyzőt hívtak meg. A 18 éves vitorlázó a harmadik futamot megnyerte, a másodikat a második helyen zárta, az éremfutamon pedig nyolcadik lett. Érdinek ez volt pályafutása során a harmadik vk-versenye.

A fiatal sportoló szombaton Rio de Janeiróba utazik, s ott folytatja a felkészülést az olimpiára, amelynek rajtjáig már csak 10 napot tölt Magyarországon.

Érdi Mária viszonylag későn, 14 évesen kezdett el vitorlázni, de a korosztályos versenyeken így is sikert sikerre halmozott: négyszeres ifjúsági világbajnok, ifjúsági Európa-bajnok, háromszoros magyar bajnok a felnőttek között, s ugyanennyiszer választották meg Magyarországon az Év női vitorlázójának.

– MTI –








hirdetés