Rétvári Bence: bővülő források a gyermekétkeztetésben

Akt.:
Budapest – A gyermekétkeztetési program finanszírozására a jövő évi költségvetésben a tervek szerint az ideinél 2,2 milliárddal több, 74 milliárd forint jut – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Budapesten egy szakmai konferencián.

Rétvári Bence a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és VIMOSZ által szervezett, A hazai élelmiszeripar szerepe a közétkeztetésben című tanácskozáson felidézte, hogy 2010-ben erre a feladatra csak 29 milliárd forintot fordítottak – tette hozzá.

A kormány és a szaktárca is arra törekszik, hogy minél több rászoruló vehesse igénybe szociális alapon az étkeztetést; az ételek pedig ne csak finomak, hanem egészségesek is legyenek. A szociális felzárkózási és az egészségügyi megközelítés együttesen határozták meg az elmúlt évek jogalkotását is – mondta az államtitkár.

Rétvári Bence felidézte: amíg 2010-ben a szociális – ingyenes – étkeztetésben részt vevő bölcsődés gyerek aránya 14 százalék volt, addig 2015-ben ez az arány 71 százalék volt. Az óvodában ez idő alatt az ingyenesen étkező gyerekek aránya 28-ról 75 százalékra nőtt A kormány a gyerekek szociális étkeztetésére fordítható forrásokat folyamatosan növelve, mindig biztosította a szükséges anyagi eszközöket. Így a legkisebb gyermekeknél a 92 ezerről 318 ezerre növekedett az ingyenes étkezésben részesülők száma.

Ingyenes ellátásban – étkezésben – 2015 szeptemberéig a gyermekvédelmi támogatásban és a fogyatékkal élő gyerekek részesülhettek. A három és több gyerekes családok pedig 50 százalékos térítési díjat fizettek. A finanszírozás rendszere 2014-ben megváltozott. A központi költségvetés – figyelembe véve például az ellátottak számát és más körülményeket is – bértámogatást és üzemeltetési támogatást biztosít a működtetőnek.

Tavalyelőtt törvényi úton kiterjesztették az ingyenes bölcsődei és óvodai étkezésben részesülő gyerekek körét. Például ingyenes étkezést kaphatnak azok a gyerekek, akinek a családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a legkisebb munkabér nettó összegének 130 százalékát.

Emellett az egészséges táplálkozás biztosítása érdekében felmenő rendszerben – a múlt év szeptember 1-től kell alkalmazni a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokat. Az önkormányzatok pedig január 1-től kötelező feladatként látják el az intézményen kívüli szünidei étkeztetést. Az ebben az ellátásban részesülő gyerekek száma potenciálisan mintegy 221 ezer. A múlt évben nyári étkeztetésben – amire a kormány 3 milliárd forint forrást biztosított – 1484 településen, mintegy 134 ezer rászoruló gyermek részesült. A szünidei étkeztetés finanszírozására az idén 5,3 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta az államtitkár.

Magyarországon a közétkeztetésben mintegy 3000-3500 főző konyha, és mintegy 6000-6500 tálaló konyha működik – közölte Gál Pál Zoltán , a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke. A hazai közétkeztetési ágazat 129 milliárd forint forgalmat bonyolít le a KSH adatai szerint. A közétkeztetésben pedig naponta mintegy 2 millió ember vesz részt Magyarországon.

Oravecz Márton, A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke azt emelte ki, hogy a közétkeztetés a magyar agrárium számára potenciálisan mintegy 200 milliárd forintos piacot jelenthetne. Ezért fontos – mondta -, hogy minél több magyar termelő ismerje fel a közétkeztetésben a beszállításban rejlő gazdasági lehetőséget. Főként a helyi termelőknek jelenthet mindez nagyon biztos piaci pozíciót. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról sem, hogy a növekvő adag-előállítás – 5000-10 000 adag készítése naponta -, valamint a szállítási távolságok növekedése élelmiszerbiztonsági kockázatokat is rejthet

Szedlák Attila, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöki kabinetjének vezetője azt hangsúlyozta, hogy a közétkeztetés folyamatában a termelők csak minőségi árukínálattal vehetnek részt. A NAK számára az is fontos szempont, hogy ebben a folyamatban a nagy és közepes magyar cégek mellett az őstermelők és a családi gazdaságok is megjelenjenek beszállítóként.

– MTI –








hirdetés