Retteghetnek a terménytolvajok

Akt.:
A fotó a sajtótájékoztató helyszínén készült.
A fotó a sajtótájékoztató helyszínén készült. - © Fotó: Matey István
Debrecen – Az ország második legnagyobb városában is megalakulhat a mezőőri szolgálat.

Hamarosan mezőőrök jelenhetnek meg a város határában, akiknek elsősorban a szántóföldi termények ellopásának megakadályozása lesz a fő feladata. A Fidesz-KDNP helyi önkormányzati frakciójának vezetője bejelentette: a csütörtöki közgyűlésen, a költségvetési vitában arra tesznek javaslatot, hogy a mezőőri szolgálat beindítását a város 25 millió forinttal segítse. (További 10 milliót az állam biztosít.) Amennyiben ezt elfogadják a képviselők, kezdetben 7-8 olyan mezőőr járja majd a debreceni határt, akiket egyebek mellett éjellátóval, fegyverrel és bilinccsel is felszerelnek.

Mindent visznek

Szabó Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Agrárkamara elnöke elmondta: debreceni tagjaik közül az elmúlt években egyre többen, mind többször panaszkodtak arra, hogy ismeretlenek rendszeresen ellopják a város határában a termést. Már nemcsak egy két szatyor kukorica, borsó, gyümölcs „tűnik el”, a tolvajok sokszor gépekkel érkeznek a tulajdonos helyett aratni. Ezért olyan mezőőri szolgálatot szeretnének, mint amilyen például Hajdúnánáson, vagy Hajdúböszörményben működik.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

– Azt akarjuk elérni, hogy tagjaink területarányosan járuljanak hozzá a mezőőri szolgálat költségeinek fedezéséhez, mert ez közös érdek – jelentette ki Szabó Sándor, aki arról is beszámolt, hogy a debreceni mezőőrök szoros együttműködésben fognak dolgozni a rendőrséggel és a polgárőrséggel.

Debrecennek csaknem 40 ezer hektár a külterülete, melyen 5 ezren folytatnak mezőgazdasági tevékenységet.

HBN-OCs








hirdetés