Rengeteget romlott az ország külső megítélése

Bod Péter Ákos a Napló TOP 100 klubjában
Bod Péter Ákos a Napló TOP 100 klubjában - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Jelentősen csökkent a kapitalizmus, azaz, a piacgazdaság támogatottsága az elmúlt két évtizedben hazánkban.

Ezt a kijelentést Bod Péter Ákos, a jegybank volt elnöke, egyetemi tanár, a Napló Top 100 klubja vendégeként tette a Hotel Divinusban megtartott összejövetelen. – Amíg 1990-ben a lakosság 80 százaléka, addig az utóbbi években már csak 46 százaléka támogatta a piacgazdaságot. A magyarországi 34 százalékos veszteség messze a legnagyobb a Közép-európai régióban. Lengyelországban 9, Csehországban 8, Szlovákiában 3 százalékkal esett csak vissza a kapitalizmus támogatottsága. Elmondható, a sikeres országokban élők ma is támogatják a piacgazdaságot.

Bizalmatlanság a tőkével

Demográfia terén nagy baj van, 2050-re körülbelül 7 millióan leszünk, nagy a kivándorlás, a társadalmunk elöregszik – állapította meg a jegybank volt elnöke, megtoldva azzal, hogy ezek következményei igen jelentősek lehetnek.

A kormányzati felfogást sajátosnak nevezte Bod Péter Ákos. Jellemzői: a miniszterelnökséghez becsatornázott hatalmi koncentráció; fékek és ellensúlyok leépítése, egykulcsos személyi jövedelemadó, sokkulcsos vállalati adózás. – Az egykulcsos adózás miatt hiányzik a pénz az ország költségvetéséből, ezért a kormány megy és vadászik a bevételekre – szemléltette a helyzetet a professzor, aki az ország gazdaságpolitikájáról úgy fogalmazott, hogy annak felfogása nehezen leírható a sok irányváltás és improvizáció miatt („unortodoxia”).

– Bizalmatlanság van a tőkével (különösen a külföldivel), valamint a szolgáltatási szektorokkal szemben. Nagy hatással van rá a BRICS-országok (Brazília, India, Oroszország, Kína, Dél-Afrika) sikere, feltételezi a Nyugat gyors térvesztését. Hirdetik a növekedést (nem lesz megszorítás), újraiparosítást akar végrehajtani, megteremtve ezzel a „munka alapú társadalmat”.

– Mindeközben – részletezte – a BRICS országok gazdasága nem „dübörög”, nem teljesítenek olyan jól, mint ahogy favorizálják őket, a Nyugatot pedig mélyen alul értékelik gazdasági vezetőink.

HBN–KZS


„Délre” csúszott értékrendünk

A külső megítélésünk rengeteget romlott – mutatott rá az egyik komoly problémára a professzor. Jelenleg a befektetésre nem ajánlott (spekulatív) kategóriában vagyunk a Standard and Poor’s-nál Oroszországgal, Bulgáriával és Törökországgal, a Moody’s-nál Oroszországgal együtt. A Fitch pedig Magyarország elé helyezi Bulgáriát, Romániát, Oroszországot és Törökországot is. – Most ott tartunk, ahol 1991-ben voltunk, tíz éve pedig még az „A” minősítésben foglaltunk helyet, ott, ahová mostanra ért Csehország és Szlovákia – fogalmazott Bod Péter Ákos, aki a tendenciánk magyarázataként elmondta, hogy a magyar értékrend az utóbbi tíz évben közel került a balkáni ortodox világéhoz. – Messze leszakadtunk azoktól, akikhez annak idején csatlakozni szerettünk volna. Értékrend tekintetében délre csúsztunk, erősen. Bulgária, Oroszország és Ukrajna áll hozzánk mentalitásban legközelebb – tette hozzá.








hirdetés