Rengeteg sportporgramot kínál hétvégére az egyetem

Akt.:
Rengeteg sportporgramot kínál hétvégére az egyetem
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Az utolsó helyen álló MAFC lesz a DEAC Kamilla Gyógyfürdő ellenfele pénteken az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, a listavezető kézisek a Fehérgyarmati VSE csapatát fogadják a Böszörményi úton, a DASE pedig a Hosszúpályit látja vasárnap vendégül.

Kosárlabda

Látványosnak ígérkezik a férfiaknál a pénteken 18 órakor kezdődő mérkőzés, hiszen a tabella első helyén álló DEAC Kamilla Gyógyfürdő fogadja hazai pályán az utolsó helyen álló MAFC II-t. Ugyanakkor a debreceniek nem gondolják, hogy sima mérkőzés lesz, a fővárosiak ugyanis várhatóan a legerősebb összeállításukkal érkeznek az Oláh Gábor utcára.

– Örülök annak, hogy várhatóan a legerősebb keretükkel lépnek pályára, hiszen kevesebb, mint egy hónap múlva már kezdődik a rájátszás, így fontos, hogy éles meccseket játsszunk. A játékuk minőségét döntően befolyásolja, hogy játszanak-e a legjobb fiataljaik. Amikor teljes csapattal voltak, mindig szoros volt a küzdelem. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, szeretnénk kiszolgálni a közönségünket – bizakodott Molnár András csapatkapitány.

A női kosarasokra egy szegedi utazás vár a hétvégén, vasárnap a Szeged Kosárlabda Egylet otthonában lépnek pályára. A mérkőzés 13 órakor kezdődik.

Labdarúgás

Szombaton 15 órától a Monostorpályi vendége lesz a DEAC, míg vasárnap szintén 15 órától a DASE hazai pályán fogadja a Hosszúpályi gárdáját.

deac-futsal-20170316-001

Fotó: unideb.hu

Futsal

A férfi futsalosok legutóbb a Kincsem Lovaspark SE-t győzték le 6-7-re, a DEAC így a felsőházi rájátszásban folytathatja veretlenségi sorozatát, amely immár – a 16 alapszakaszi mérkőzéssel együtt – 18 meccset számlál. A csapat legközelebb március 20-án a DESOK Csarnokban lép pályára, a vendég az MVFC Berettyóújfalu II gárdája lesz. A tét mindkét fél számára nagy, így vélhetően kiélezett és szoros küzdelemre lehet számítani a mérkőzésen.

A nők szombaton mérkőznek meg a budapesti Airnergy alakulatával este fél 7-től a DESOK-ban.

Kézilabda

A listavezető DEAC ezúttal a Fehérgyarmati VSE csapatával találkozik. A meccs pénteken 19 órakor, a Debreceni Egyetem Böszörményi úti sportcsarnokában.

Röplabda

Szombaton a férfi alsóház pécsi fordulóját játsszák. A DEAC 14 órától a Sümeg RE együttesével mérkőzik meg.

unideb.hu








hirdetés