Rengeteg helyzetet kihagyva ikszelt a DEAC Győrben

Akt.:
Rengeteg helyzetet kihagyva ikszelt a DEAC Győrben
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A női futsal NB1 alsóházi rájátszásában idegenben 0-2-ről felállva 2-2-t értek el a debreceni lányok. Igaz, a siker is közel volt, ám ismét nehezen ment a helyzetek értékesítése, ezért bár a hazai meccshez képest sokkal többször volt alkalmuk gólt szerezni a Győrnél, végül nem tudták elhozni mindhárom pontot.

A múlt héten Debrecenben babráltak ki a DEAC csapatával a győriek (3-6), ám akkor is látszott, hogy többet tud a Debrecen, mint amit végül elért. Igaz, a Győr jól futsalozott, tehát nem vehették biztosra a cívisvárosiak, hogy most aztán kamatostól visszafizetik a “kölcsönt”.

Ám ahogy zajlott a vasárnap délutáni derbi, úgy tűnt mégis bravúros visszavágást visz véghez a debreceni csapat. A hazaiaknál Dikánovát volt nehéz tartani, de ezzel együtt is többet veszélyeztetett Sólyom Attila “leánysága”, mint a győriek. Aztán ahogy lenni szokott, egy pici figyelmetlenség és máris a hazaiak vezettek (1-0). A második félidőig kellett várni, hogy megtörjön a jég, ám előtte még növelte előnyét az ETO (2-0).

Az is igaz hogy még ebben az időszakban volt egy ordító helyzete az ETO-nak, amely során kijátszották szépen a labdát és a végén csak közelről üres kapuba kellett volna rúgni, de sikerült onnan mellé tüzelni…

Viszont a DEAC továbbra is jól játszott, és a második félidőben ez már az eredményjelzőn is meglátszott. Bornemissza Barbi egy labdaszerzést követő ellentámadás végén lőtte ki szépen a hosszú sarkot (2-1), majd a hajrában Urai Biának volt egy lövése, amely szerencsésen megpattant, s bár Dancs Rebi biztosított a túlsó kapfához közel, nem kellett beleérnie, betotyogott a labda (2-2).

Az ellenfél kapusa is jól védett, mi pedig nem tudtunk még egy helyzetet gólra váltani, így meg kellett elégedni az iksszel. Önmagában véve ez jó eredmény lenne Győrben, de a DEAC jelenlegi helyzetében nem kérdés, hogy a 3 pontnak örültek volna nagyon!

A meccs krónikájához tartozik, hogy korrekt játékvezetés mellett ért el a két gárda 2-2-es döntetlent.

A DEAC legközelebb 10 nap múlva, április 12-én játszik ismét idegenben, az Airnergy vendégeként. Ott mindenképpen győzni kell!

– Koppányi Szabolcs –


Sólom Attila: – Végletekig kiélezett nagy csata folyt a pályán az utolsó pillanatig. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de sajnos jó részét ki is hagytuk megint. Koncentráltan védekeztünk és a támadásainkkal sem volt gond az utolsó momentumokig. A lányokat maximális dicséret illeti. Nagy erőfeszítéseket tettünk a győzelemért, mi futottunk az eredmény után, ezért kockáztattunk is amennyire kellett. Ezért mindkét kapu előtt alakultak ki helyzetek, de 2-2 után már nem változott az állás. Sokkal több helyzetünk volt most, mint a Győrnek, azon kell dolgoznunk majd, hogy jobban értékesítsük ezeket. A játékkal egészében véve nem volt gond, sőt, ha a befejezéseket javítjuk biztató lehet a hátralévő két nagyon fontos mérkőzésünkre nézve. Győzelmet engedtünk ki a kezünkből, nagyon kellett volna ez a három pont, de nagy gond nincs és a saját kezünkben van a sorsunk.

Kósa Viktória (kapus): – Részemről inkább félig üres az a bizonyos pohár, s nem félig tele van, hiszen nagyon sok helyzetünk volt. Közel sem volt annyi dolgom, mint a Győr elleni hazai meccsen. Szerencsére sikerült azért jókor jó helyen lennem most is. Az itthoni meccshez képest sokkal szebb játékot játszottunk és szerintem mondhatjuk, hogy a hazaiak kétgólos vezetése ellenére többször uraltuk a mérkőzést, gyakorlatilag pár percenként alakítottunk ki helyzeteket, amiket azonban valamiért nem sikerült gólra váltani. Jobban, fegyelmezettebben játszottunk, kevesebb hibával, mint egy hete: döntetlen lett az eredménye.


Női futsal NB1, alsóházi rájátszás, 4. kör

2017. április 2. Győr
Árkád ETO Győr – DEAC 2-2 (1-0)








hirdetés