Rendszeresen lopják a csatornafedlapokat Pécsett

Több mint 100 öntöttvas csatornafedlapot loptak el ismeretlenek idén szeptemberig Pécsett – közölte a Tettye Forrásház Zrt.

A lopással okozott kár már most több mint 2 millió forint, de a szolgáltató közleménye szerint ennél is nagyobb kárt okozhatnak a tolvajok, ha a hiányzó csatornafedlapok miatt balesetet szenved valaki. Ilyen esetben akár börtönt is kaphat a tolvaj.

Idén szeptemberig összesen körülbelül 220 aknafedőt kellett pótolnia a Tettye Forrásház Zrt.-nek, ezek több mint fele tűnt el, a többi megrongálódott. Egy-egy fedlap pótlása 7.000 és 25.000 forint közötti költséget valamint többletmunkát jelent, miközben a tettesek körülbelül 2.500 forintot kaphatnak érte, ha fémátvevő telepen értékesítik.

Az anyagi káron túl a fedlapok hiánya komoly balesetek forrása lehet

Az anyagi káron túl a fedlapok hiánya komoly balesetek forrása lehet. Egy fedetlen akna átlagosan 1,5-4 méter mély, belső átmérője pedig 60-80 cm, vagyis könnyedén beleeshet egy figyelmetlen járókelő, de motorosoknak, autósoknak is veszélyt jelent. Az is előfordul, hogy a nem ritkán 50 kilogramm súlyú fedlapot már nem bírja elvinni a tolvaj, csak a kilazításig jut, ez azonban nem mindig észlelhető, így még veszélyesebb a helyzet.

A vízszolgáltató szakemberei rendszeresen ellenőrzik a fedlapokat, emellett a lakosságtól is sok bejelentés érkezik a diszpécserszolgálathoz. A hiányzó fedlap környékét jól láthatóan elkerítik a forgalom elől, és mielőbb megkezdik a pótlást. Azokon a helyeken, ahol műszakilag megoldható, betonra cserélik az eltulajdonított öntvényeket.

A Tettye Forrásház Zrt. minden esetben rendőrségi feljelentést tesz, ha felmerül a lopás gyanúja. A tolvajok gyakran nincsenek tisztában tettük következményeivel, pedig a lopás alapesetben is szabadságvesztéssel büntethető. Ha a tettes közútról viszi el a fedlapot, közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt is felelősségre vonható, és a legsúlyosabb esetben (halálos tömegszerencsétlenség okozása esetén) akár 15 év börtönt is kaphat.

– Független Hírügynökség –