Rendőröket jutalmazott a csatornázási művek

Az árvízi védekezésben részt vevő, illetve a fedlap-tolvajok elfogásában közreműködő rendőröket jutalmazott szerdán a Fővárosi Csatornázási Művek. Összesen tíz egyenruhásnak fejezték ki hálájukat.

Négy rendőr vehetett át jutalmat szerdán délelőtt a Fővárosi Csatornázási Művektől a legutóbbi dunai árvízi védekezésben való részvételért. A társaság közleménye szerint az egyenruhások jelentősen megkönnyítették a munkát: útvonalat biztosítottak a járműveknek, ha kellett területeket zártak le és elszállították onnan az ott parkoló autókat.

További hat rendőrt pedig fedlap-tolvajok elfogásáért jutalmazott a csatornázási művek. Idén eddig több mint száz fedlapot és úgynevezett víznyelőrácsot vittek el Budapest utcáiról, veszélybe sodorva ezzel az ott közlekedőket. Egy-egy fedlap alatt ugyanis akár 7-8 méteres mélység is húzódhat, ráadásul jelentős részük az úttesten vagy a zebrák közepén van. A pótlások összességében pedig több tízmillió forintba kerülnek éves szinten.

– Független Hírügynökség –