Rendíthetetlen ólomkatonák

Rendíthetetlen ólomkatonák
© Fotó: Getty Images
Kezdünk kifogyni a szuperlatívuszokból, pedig most kell szigorúan a földön maradni. A lebegés élményével visszatérni és megvetni a lábunkat. Nem elhinni, nem elszállni, pillanatig sem gondolni, hogy bármilyen múltbeli siker minimális garanciát jelent a következőre. Ratalics László írása.

Kezdünk álmodozni, pedig most kell szigorúan jelen lenni. Kilőni a tévét, félretenni az internetes videókat és bekapcsolni a szorító gondokat, a munkát, a fájdalmat. Nem reménykedni, nem elhinni, hogy bármit is elértünk, kizárólag a feladattal foglalkozni, amihez minden létező erőnkre szükség lesz.

Sokan sokkal jobb képességűek nálunk. Több a tapasztalatuk, tehetségesebbek, gyorsabbak, halálosabbak. Mi azonban azért vagyunk itt, mert nem ismerjük azt, hogy „lehetetlen”. Nem a lehetetlen létezését tagadjuk, csak azt mondjuk, hogy nem hiszünk a lehetetlenben.

Azért jutottunk idáig, mert egész tűrhetően megtanultunk bánni a gyengeségeinkkel és az erényeinkkel. Próbálunk minél kevesebbet hibázni, merünk minél többször élni a lehetőségeinkkel. A saját mércénk szerint még mindig túl sok a hibánk és túl kevés az erősségünk. Így nincs más utunk, mint a kitartó alázat, a fegyelem és a legfontosabb: bízni egymásban.

Lehet, hogy alulmaradunk. De mi nem győzni jöttünk, hanem harcolni. Harcolni a lehetetlennel. Győzni önmagunk felett.

Hajrá, magyarok!

– Ratalics László –








hirdetés