Rendészeti nap a tiszacsegei gyerektáborban

Rendészeti nap a tiszacsegei gyerektáborban
© Fotó: police.hu
Tiszacsege – A tiszacsegei rendőrök rendészeti napot tartottak egy helyi gyerektáborban.

A Tiszacsegei Református Egyházközség szervezésében Tiszacsegén az 1-6 évfolyamos általános iskolai tanulók részére nyári gyerektábort rendeznek.

A szervezők felkérésére 2015. július 9-én a Tiszacsegei Rendőrőrs munkatársai is részt vettek egy úgynevezett rendészeti nap megtartásában, melynek célja a bűn és- balesetmegelőzéssel kapcsolatos ismeretek bővítése és a rendőri hivatás bemutatása volt.

A rendészeti nap keretében a gyerekek megtekinthették a rendőrségnél rendszeresített fegyvereket, kényszerítő eszközöket, megkülönbözető fény és- hangjelzéssel ellátott szolgálati gépjárműveket és betekinthettek a bűnügyi helyszínelők munkájába is. A rendezvény során a résztvevők beülhettek a rendőrautókba, a bűnügyi technikusok segítségével kipróbálhatták az egyes nyomrögzítések gyakorlatát, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által rendelkezésre bocsátott motoros szimulátort is.


Fotó: police.hu Fotó: police.hu ©

A gyerekeknek a délelőtt folyamán lehetőségük volt KRESZ tesztlap kitöltésére is, majd a tesztlapot kitöltők között – a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság felajánlásával – 3 db közlekedésbiztonsági felszereléseket tartalmazó ajándékcsomag került kisorsolásra.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés