Rendben zajlott az Endeavour asztronautáinak második űrsétája

Rendben lezajlott az Endeavour űrsikló két űrhajósának második űrsétája – jelentette be az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) vasárnap.

Az amerikai Bob Behnken és a brit Nicholas Patrick magyar idő szerint vasárnap hajnali 3 óra 20 perckor lépett ki a világűrbe és 9 óra 14 perckor fejezték be a második űrsétát.

Céljuk most az volt, hogy rákapcsolják a Tranquility modult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) hűtőrendszerére. Két, ammóniával teli csövet kellett összekapcsolniuk: a csövekben keringő mérgező gáz miatt is nagy óvatosságot igényelt munkájuk. Ezután pedig meg is nyitották az összekapcsolt rendszert, hogy elinduljon a modul hűtési folyamata.

Eközben az ISS-en társaik is dolgoztak azon, hogy a Tranquility szellőzőrendszere megfelelően működjön. A 18 tonnás, 7 méter hosszú és 4 és fél méter széles, henger alakú Tranquility nélkülözhetetle az ISS hat fős állandó személyzetének kiszolgálásához. A Torinóban összeszerelt modul egyszerre két űrhajós elszállásolására lesz alkalmas, és segítségével az asztronauták megfigyeléseket végezhetnek majd a világűrről, illetve innen koordinálhatják az űrsiklók és űrhajók dokkolási műveletét.

A modul része a Kupola névre keresztelt egység is, amelynek hat ablakából minden eddiginél jobb kilátás nyílik majd a Földre is. Felszerelésével a Nemzetközi Űrállomás eléri a 90 százalékos készültségi szintet.

A NASA illetékesei egyébként szombaton jelentették be, hogy az Endeavour a tervezettnél egy nappal tovább – összesen 14 napig – marad a Nemzetközi Űrállomáson azért, hogy az űrhajósoknak legyen idejük átszállítani a vízfeldolgozó berendezéseket a Tranquilityre.








hirdetés