Reménytelen szerelem – POSZT-on a debreceni Mester és Margarita

Tükör által homályosan… Jézus utolsó pillanatai a színpadon.
Tükör által homályosan… Jézus utolsó pillanatai a színpadon. - © Fotó: Simara László
Debrecen – Reménytelen szerelem, vagy heroikus kudarc a Mester és Margarita színpadra állítása – fogalmazott a pécsi bemutató másnapján Térey János drámaíró, aki a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) szokásos szakmai beszélgetésen opponensként értékelte, elemezte a debreceni Csokonai Nemzeti Színház produkcióját, melyet Rusznyák Gábor rendezett Mihail Bulgakov regénye nyomán.

A POSZT-ra, színházi szakmából valamint a teátrumot szerető és támogató helyi és az ország különböző szegleteiből a Mecsek lábához sereglett közönség azonban igen nagy ovációval fogadta a debreceni előadást, melynek a Pécsi Nemzeti Színház adott otthont egy este erejéig. S ez a siker igazolta a rendezőt illetve a produkciót létrehozó csapat munkáját. A szerteágazó, több szálon, több idő- és térbeli síkon futó történet talán valóban nem kívánkozik egyértelműen színpadra, mégis megkerülhetetlen, s nem véletlen, hogy az utóbbi években egyre több honi színpadon tűnik fel. Rusznyák rendezése nem arra törekszik, hogy megpróbálja leképezni a regényt a színpadon, sokkal inkább arra vállalkozik, hogy a színház sajátos eszközeivel újrakonstruálja azt a világot, mely Pilátustól a 30-as évek Moszkvájáig húz ívet. Sándor L. István színikritikus, az Ellenfény című színházi lap főszerkesztője, a másik opponens úgy vélte, azok az előadás legszebb jelenetei, melyekben az idősíkok összeérnek. Példaként a keresztre feszítés tükörben látható jelenetét említette.


Rusznyák Gábor, a Mester és Margarita rendezője és Térey János drámaíró a szakmai beszélgetésen | Fotó: Ebner Béla Rusznyák Gábor, a Mester és Margarita rendezője és Térey János drámaíró a szakmai beszélgetésen | Fotó: Ebner Béla ©

Az elemzők ugyan néhány dolgot, mint a szatirikus szálat, avagy a korabeli Moszkva felmutatását hiányolták ugyan a debreceniek előadásából, végül mégis megegyeztek abban, hogy igazán érvényes, kiváló színészi teljesítményekben bővelkedő alkotás a Mester és Margarita, melynek igenis helye van az elmúlt színházi évad legjavát felvonultató produkciók sorában Pécsen. Az pedig egyelőre a jövő zenéje, hogy a zsűri hogyan értékeli majd magát az előadást illetve a benne látható alakításokat. A szombati díjkiosztó gálaesten azonban erre is választ kapunk.

– Ebner Béla –








hirdetés