Reménybeli hallgatók adták egymásnak a kilincset az egyetemen

A Műszaki Kar nyílt napján
A Műszaki Kar nyílt napján - © Fotó: unideb.hu
Debrecen – Az egyetem több karán is nyílt napot tartottak az elmúlt héten, s még nincs vége.

Az érdeklődők számos élménnyel és persze hasznos tudnivalóval lettek gazdagabbak a hagyományos diáktájékoztató rendezvényeken.

A Gazdaságtudományi Karon (GTK) például egy nap alatt „diplomát” szerezhettek: a GTKutató oklevél megszerzéséhez az alap- és a mesterszakot, valamint a gyakorlati félévet kellet elvégezni játékos formában a gazdaságtudományok iránt érdeklődő középiskolásoknak – olvasható az egyetem híradásában. A GTK 4300 hallgatójával a Debreceni Egyetem legnagyobb kara, ahol 8 alap-, 10 mesterszak és 6 felsőoktatási szakképzés közül válogathatnak a felvételizők.

Az Állam- és Jogtudományi Kar január 13-i tájékoztatóján a felvételi előtt állók az osztatlan, 10 féléves jogász- és az igazságügyi igazgatási 6 féléves képzések iránt érdeklődtek, melyek mellett a jogi asszisztens felsőoktatási szakképzést és az európai és nemzetközi jog szakokat is indítja a kar szeptembertől, utóbbit a jogi végzettségű diplomások számára. A jogász szakra jelentkezőknek jó hír, hogy kormányzati támogatásból 2016 szeptemberétől az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók 15-20 százaléka, vagyis a legjobb tanulmányi eredményt elérő diákok olyan ösztöndíjat kapnak, ami képes fedezni a tandíj összegét.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karának képzési kínálata iránt több száz középiskolás érdeklődött január 14-én; a műszaki menedzser, az építőmérnök, a környezetmérnök, az építészmérnök, a gépészmérnök és a mechatronikai mérnök szakokat külön-külön is bemutatták az érdeklődőknek – számolt be közleményében az egyetem.

Három-négy állás közül

– Az ipar a GDP százalékát adja jelenleg, ezt 2020-ra 30 százalékra szeretné az ország feltornázni, ehhez viszont újabb és újabb mérnökökre lesz szükség. Ha valaki diplomát szerez karunkon, három-négy állás közül választhat, vagyis a mérnöki diplomával rendelkezők kiváló elhelyezkedési lehetőséggel számolhatnak – mutatott rá Kalmár Ferenc tudományos dékánhelyettes a szakmában rejlő lehetőségekre.

Hozzátette: a mérnökhallgatók életre szóló pályát és megélhetést szerezhetnek.

HBN








hirdetés