Rémeket látunk

Rémeket látunk
Most már nem is kell tévésorozatokat figyelemmel kísérni, ha válogatott borzalmakra vágyunk testközelből: úgy tűnik, egy-egy rém mindig akad a közvetlen szomszédságunkban. Fábián György jegyzete

Ilyet eddig még csak az en-szí-áj-eszben hallottam, vagy szí-esz-ájban, nem is emlékszem pontosan, hogy is mondta az egyik munkatársam, amikor meghallotta, hogy a Nyíl utcai gyilkosság gyanúsítottja mit művelhetett áldozatával, biztos nem nézek ilyeneket.
Most már nem is kell tévésorozatokat figyelemmel kísérni, ha válogatott borzalmakra vágyunk testközelből: úgy tűnik, egy-egy rém mindig akad a közvetlen szomszédságunkban.

Épp a múlt héten kerítették elő a budapesti galamblelkű egyetemiskát, a „22-est”, aki huszonkét elb—rontott éve miatt ugyanennyi ember életét akarta elvenni, mondhatni, hobbiszinten; vajon mit tehetett volna egy-két százévesünk, aki a nyavalyás huszadik századot volt kénytelen végigélni, hány évet vehettek volna vissza emberélet formájában? Most pedig, itt van, helyben a Nyíl utcai eset, ahol – most ne is írjuk le még egyszer, mi hátborzongató történt az áldozattal. Itt a szomszédban.

Könnyen meglehet – hallani –, hogy nem teljesen komplettek az ilyesfajta cselekedeteket elkövetők, bár az efféle kategorizálással is csínján kell bánni, mert mindennapos tapasztalat, hogy az úgynevezett normálisak között is mennyi idióta akad, a hülyeséghez nincs szükség papírra.

Azt is hallani ilyenkor: súlyos probléma, hogy rengetegen maradtak pszichiátriai ellátottság nélkül az országban az egészségügyi reformok miatt, bezárták a „Lipótot”, ágyszámok csökkentek és a többi, köszönjük.

– Fábián György –
A szerző blogja:
http://blog.mon.hu/ludwighernya

Darabolós gyilkosság Debrecenben

A feldarabolt téglási örömlány rejtélye

 








hirdetés