Rekordnagyságú erőkkel készül Dél-Korea a G20-csúcsra

A dél-koreai hatóságok rekordszámú, ötvenezer rendőrt vezényelnek Szöul utcáira, a G20-as országok novemberi csúcstalálkozójára készülve – közölte hétfőn a dél-koreai rendőrfőkapitány.

Az országban még soha nem mozgósítottak ilyen sok rendőrt egy esemény miatt. Az ország hadserege egy nappal korábban közölte, hogy maximális szintre emelik Szöulban a biztonsági készültséget a csúcstalálkozó miatt.

A dél-koreai rendőrfőkapitány külföldi újságírók előtt nyilatkozva jelentette be, hogy ötvenezer rendőrt vezényelnek Szöul utcáira, a november 11-én kezdődő, kétnapos G20-csúcs védelmére. A rendőrtiszt szerint a szigorú intézkedéseket a nemzetközi terrorizmus erősödése, és az észak-koreai fenyegetés, valamint a várható erőszakos tüntetések miatt van szükség.

Az ötvenezer rendőr mellett több tízezer katonát is vezényelnek a fontosabb közintézménykehez, míg az ország vizein a haditengerészet és a parti őrség hajói fognak szünet nélkül járőrözni. A dél-koreai főváros metróállomásain, és közterein már október végén megjelennek a rendőrség kommandós egységei. Az állomásokon ideiglenes lelakatolnak minden csomagmegőrző szekrényt, a szemeteseket pedig átlátszó tárolókra cserélik.

– Független Hírügynökség –