Helyi közélet

2014.01.13. 17:19

Bűncselekmények sorát sejtik a szocialisták

Lászlóháza - A Vidékfejlesztési Minisztériumig érhet a lászlóházai veszélyeshulladék-telep ügye – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó a Magyar Szocialista Párt országos elnökségi tagja hétfőn a tároló előtt tartott sajtótájékoztatón.

Lászlóháza - A Vidékfejlesztési Minisztériumig érhet a lászlóházai veszélyeshulladék-telep ügye – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó a Magyar Szocialista Párt országos elnökségi tagja hétfőn a tároló előtt tartott sajtótájékoztatón. – A vidékfejlesztési miniszter kompetenciája kinevezni a zöldhatóság elnökét és Fazekas Sándor úgy nevezte ki Tolnai Jánosné Szatmári Katalint erre a pozícióra, hogy közben már nyomozás folyt ellene a közel 13 millió forintos püpökladányi hűtlen kezelési ügyben – közölte Kincses László, Püspökladány önkormányzati szocialista képviselője.

Mint mondta Fazekas Sándort parlamenti interpelláció keretében 2013 áprilisában kérték, hogy nyilatkozzon Tolnainé dolgairól, amelyre a válasz az volt: a képviselő úr tegye a kötelességét és, ha törvénytelenséget lát szóljon. Képviselőként magára veszi ezt a felszólítást és jelzi, hogy olyan összefüggéseket lát kibontakozni, amely törvénytelenséget sejtet.

HBN


Balmazújváros–Lászlóháza - Nem megfelelően tárolnak kétezer tonnányi veszélyes hulladékot.


Debrecen, 2014. január 9., csütörtök (MTI) - Fémtolvajok garázdálkodhattak a hajdú-bihari, mintegy kétezer tonna veszélyes hulladékot tároló telepen, ezért a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a rendőrségen - jelentette be Kelemen Béla, a felügyelőség igazgatója csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján.


Budapest, 2014. január 10., péntek (MTI) - A Greenpeace vegyi szakértője és aktivistái csütörtökön mintákat vettek a hajdú-bihari veszélyes hulladékot tároló telepen. A környezetvédő szervezet szerint az őrizetlen, romos telepről kijuthatnak a szennyező anyagok, ezért azonnali kármentesítésre szólította fel a hatóságot.


Balmazújváros-Lászlóháza - Szombaton megkezdik a munkát a Balmazújváros–Lászlóháza határában lévő veszélyes hulladék telepnél.


Balmazújváros-Lászlóháza, 2014. január 13., hétfő (MTI) - A jövő nemzedékek ombudsman-helyettese szerint az állam anyagi segítségére van szükség annak érdekében, hogy a Balmazújváros-Lászlóháza környékén tapasztalt környezetkockázat ne alakuljon át környezeti kárrá.


Püspökladány - Bíróság előtt áll a zöldhatóság nemrégiben lemondott elnöke egy püspökladányi hűtlen kezelési ügy miatt.


Debrecen, 2014. január 9., csütörtök (MTI) - A balmazújvárosi önkormányzatnál folyó rendőrségi eljárás kiterjesztését kezdeményezi a zöldhatóság volt vezetőjére, Tolnai Jánosné Szatmári Katalinra az MSZP Hajdú-Bihar Megyei Területi Szövetsége - jelentette be a szövetség elnöke csütörtökön Debrecenben.


Balmazújváros, 2014. január 9., csütörtök (MTI) - A Balmazújvárosban most zajló városrehabilitációs projekt, az Integrált Városfejlesztési Stratégia megvalósítása Tolnai Jánosné Szatmári Katalin munkáján alapul - közölte a település fideszes polgármester az MTI-vel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában