Régiós triatlonos tábor Tiszaújvárosban

A résztvevők egy csoportja
A résztvevők egy csoportja - © Fotó: SZIS
Tiszaújváros – Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sport XXI. Programja keretében régiós triatlonos edzőtábort és felmérést tartottak a múlt hétvégén Tiszaújvárosban.

A Tiszaújvárosi Triatlon Klub mint Nemzeti Triatlon Központ a hozzá tartozó keleti régió négy jelentős utánpótlás-egyesületének tagjait látta vendégül. A házigazdákkal kiegészülve összesen 35 olyan sportoló kapott lehetőséget a közös gyakorlásra, ismerkedésre, akik koruknál fogva (8–14 évesek) még nem tartoznak korosztályos válogatott keretekhez. A jelen levő hét edző számára szakmai gyakorlatra és információcserére kínált jó lehetőséget az esemény.

Magyar Triatlon Szövetség protokollja szerint a felmérés célja az egyesületekben dolgozó gyermekek képességeinek, illetve az ott folytatott munkának a kontrollja volt. A Sport XXI. Program anyagi támogatásával megvalósuló eseményen közös úszó-, futó- és tornatermi edzések szerepeltek. A kerékpáros ügyességi tesztet az Eötvös Gimnázium udvarán, míg az erőfelmérést a Tiszaújvárosi Sportcentrumban hajtották végre a résztvevők.

– ÉM-SZIS –








hirdetés