Régen nem volt más, csak foci a grundon

Akt.:
Horváth Ferenc is úgy véli, ez már más világ, mint régen
Horváth Ferenc is úgy véli, ez már más világ, mint régen - © Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – A jövő nemzedéke talán azt sem fogja tudni, mit jelentett a játszótéren önfeledten futballozni.

Fiam! Vegyél még fel valamit, meg fogsz fázni!”

Bizonyára sokan hallották édesanyjuktól ezt a mondatot, mikor anno tavasszal indultak le a játszótérre futballozni. Vége volt a tanításnak, napközinek, talán már a házi feladat is elkészült, s már lehetett is rohanni a grundra focizni. Minél előbb érdemes volt megérkezni, hiszen egyenlő létszám esetén megesett, hogy sokat kellett várni, mire beállhatott az ember fia valamelyik csapatba.

Ahogy visszaemlékszünk a tinédzserkorunkra, akár még a 2000-es évek elejére is, nem igazán voltak a játszótereken, parkokban kézilabda kapuk, amikre lehetett volna rúgni a bőrt. De igazából mindegy is volt, két-két lefektetett pulóver is megtette kapunak. Az oldalvonalat általában a szegély, útpadka, járda adta. Annyira nem számított a körítés, csak maga a játék. Épp úgy meg lehetett tanulni a brazilkört, a dekázást, és még számos dolgot, mint a profi pályákon. A meccsek végét pedig az utcai világítás felkapcsolása jelentette, tudnivaló volt, hogy ilyenkor spuri van hazafelé, vár a vacsora.

Nyomkodják a konzolokat

2018-at írunk, és mint oly sok mindenben, ebben is rengeteget változott a világ. Manapság már jobbára csak üresen tátongó tereket lehet látni a városokban, nem a szabadban mozognak a fiatalok, számukra úgy tűnik, már más elfoglaltságok jelentik a szórakozást.

Naivan gondolhatnánk, hogy a gyerekek a fociakadémiák valamelyikében élvezi a sportágat. Biztosan rengetegen, ám annyira azért biztosan nem sokan, hogy teljesen élettelen grundokkal találkozzunk, efelől ne legyenek kétségeink.

Ma már rengeteg dolog van, ami leköti a gyerekek figyelmét: tv, internet, újság. Régen mi volt? Gyakorlatilag csak a futball. Lehet közhely, de igaz: ez már más világ, mint régen. Sokkal kényelmesebb, és nagyobb élvezetet is nyújt, ha otthon nyomkodják a konzolokat”

– mondta el véleményét Horváth Ferenc, a balmazújvárosiak vezetőedzője.

A 21. században tényleg minden ennyire az internet, a számítógép, az okostelefonok, és játékkonzolok körül forog? – A futball nekem az első labdapattanástól a szerelmem lett. Ez egy érzés, ami vagy megfertőz valakit, vagy nem. Én is szülő vagyok, tapasztalom a mai trendet, nagyon nehéz ez a helyzet!

HBN