Real Team Kupa: túl az első játéknapon

Az Eurocell 3000 Kft. a KirályGold ellen meccselt
Az Eurocell 3000 Kft. a KirályGold ellen meccselt - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A Grand Casino esélyeshez méltóan nyitotta a csoportkört.

Végre elkezdődött: kedden délelőtt útjára indult a labda a XVI. Real Team Kupán, melyet méltán tartanak az ország legnagyobb volumenű kispályás futballtornának. Az első napon az A, a B és a C csoport küzdelmeit kísérhette figyelemmel a nagyérdemű a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

A nyitónapon máris olyan remek gárdáknak szurkolhattunk, mint például a helyi erőkkel, a Loki labdarúgóival fölálló Grand Casino, a DASE vagy éppen a „hazai pályán” szereplő Real Team FC.

A Grand Casino volt a nap első továbbjutója, miután legyőzték az Eurocell 3000 Kft, majd Király Gold gárdáját, sőt az utolsó fordulóban a Buga Teamet is. A „kaszinósok” mellett a Király Gold ment tovább a csoportból a második helyen.

A B csoportban a Sunland Szolárium csoportgyőztes lett, magával víve PFF csapatát, nem túl nagy meglepetésre.

A C kvartettben az After sem volt éppen túl esélytelen, ennek megfelelően meg is nyerte a csoportot a gárda, maximális pontszámmal, mind a három meccsét megnyerve. A második pozícióban a DASE-HI-Lab várhatja a sorsolást, ezzel ért véget a Real Team Kupa első napja.

di_real_team_kupa-11

Fotó: Derencsényi István | Kattintásra galéria nyílik


A Real Team Kupa menetrendje

A keddi eredmények

„A” csoport

  • Buga Team–KirályGold 3–3
  • Grand Casino–Eurocell 3000 Kft. 3–2
  • Grand Casino–KirályGold 3–1
  • Buga Team–Eurocell 3000 Kft. 1–0
  • Eurocell 3000 Kft.–KirályGold 3-5
  • Grand Casino–Buga Team 4-2

„B” csoport

  • Koroknai Autósiskola–PFF 1–2
  • Sunland Szoláium–Hall 3–0
  • Sunland Szolárium–PFF 2–2
  • Koroknai Autósiskola–Hall 4–1
  • Hall–PFF 1-4
  • Sunland Szolárium–Koroknai A. 2-0

„C” csoport

  • After–DASE-HL-Lab 4–1
  • Real Team FC–Panel Centrum 1–1
  • Real Team FC–DASE-HL-Lab 1-2
  • After–Panel Centrum Hungary 9-3
  • Panel Centrum–DASE-HL-Lab 3-3
  • Real Team FC–After 3-6

A szerdai program

„D” csoport

  • 10 óra: BvB Cservy Sport TC–Agroroll-Szertár Sportbolt
  • 10.30: Mezei-Vill FC– Zrt.
  • 13 óra: Mezei-Vill FC–Agroroll-Szertár Sportbolt
  • 13.30: BvB Cservy Sport TC–Agroméra Zrt.
  • 16 óra: Agroméra Zrt.–Agroroll-Szertár Sportbolt
  • 16.30: Mezei-VillFC–BvB Cservy Sport

„E” csoport

  • 11 óra: Real Team Talents–Chili Fitness
  • 11.30: Labonczfa-Szántó–Cake Maker
  • 14 óra: Labonczfa-Szántó–Chili Fitness
  • 14.30: Real Team Talents–Cake Maker
  • 17 óra: Cake Maker–Chili Fitness
  • 17.30: Labonczfa-Szántó–Real Team Talents

F” csoport

  • 12 óra: Hotel Silver-Zebrák–El-
    Szállít
  • 12.30: Hungarotarg–Debreceni Csibészek
  • 15 óra: Hungarotarg–El Szállít Kft.
  • 15.30: Hotel Silver-Zebrák–Debreceni Csibészek
  • 18 óra: Debreceni Csibészek–El Szállít
  • 18.30: Hungarotarg–Hotel Silver-Zebrák

HBN